2p

Nagyobb eseményektől mentesen telt el a keddi nap a tőzsdén.

A BUX 0,40 százalékos csökkenéssel, 22 394,59 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője az MTI-nek elmondta, kedden nem voltak különösebb hírek. A BUX közepes forgalom mellett enyhe mínuszban zárt, nem voltak nagy mozgások, valamennyi vezető részvény árfolyama lejjebb csúszott egy kicsit. A külföldi piacok is "nullában" töltötték a napot - tette hozzá.

A nap vesztese a Magyar Telekom lett, a részvények ára ugyanis 1,02 százalékkal csökkent 389 forintra. Ennél jóval kisebb mínuszt kellett elkönyvelnie a Richternek, az 5000 forintos záróár ugyanis 0,4 százalékkal alacsonyabb a hétfőinél. Az OTP 0,37 százalékkal 5667 forintra esett, a Mol ára pedig 0,19 százalékkal 13 375 forintra csökkent. 

Az állampapírok másodpiacán csak a hosszabb futamidejű kötvények árazása változott, 1-2 bázispontos csökkenések mutatkoztak.

A forintnak mozgalmasabb napja volt, de drasztikus elmozdulások nem történtek. Egy euróért kora este 312,3 forintot kellett adni, egy amerikai dollár 292, egy svájci frank pedig 289,8 forintot ért a bankközi piacon. 

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!