2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Már kedden is előrevetítettük a harmadik, kimerülési rést az OTP esetében, azonban még volt egy kis emelkedés a papírban. A következő napokban azonban továbbra is várható a fordulat, ami lefelé hozhatja. A Mol esetében a keddi nap végén megjött a forgalom, ami szintén megállóra, esetleg fordulatra utal - olvasható a KBC Equitas szerdai technikai elemzésében.

Már kedden is előrevetítettük a harmadik, kimerülési rést az OTP esetében, azonban még volt egy kis emelkedés a papírban. A következő napokban azonban továbbra is várható a fordulat, ami lefelé hozhatja. A Mol esetében a keddi nap végén megjött a forgalom, ami szintén megállóra, esetleg fordulatra utal - olvasható a KBC Equitas szerdai technikai elemzésében.

Az OTP chartján már az látszik, hogy egyértelműen megjelent a kimerülési rés, vagyis nem várható további jelentős emelkedés. Ilyenkor általában annyi erősödés még belefér, mint amennyi a kitörési rés alatt volt, ez magyarázhatja, hogy kedden is folytatta felfelé. Ugyanakkor a három rés együttese az egyik legmegbízhatóbb adat, semmi okunk kételkedni benne. A támasz a kimerülési rés, ha azt betölti, akkor validálja a fordulatot, ekkor a középső rés betöltését várhatjuk 3350 körül, ott lehet majd újra vételekkel próbálkozni. Felfelé az ellenállás 3600, majd felette a korábbi csúcs 3750-en.

forrás: KBC Equitas


A Mol kedden tovább ment felfelé, így ez már az "Extended Elliott Waves" formáció. A hatodik hullámmal 13 000 környékére érkezhet meg, az már támasz. A keddi záróár az ellenállás, fölé nem várhatjuk, ha mégis áttörné, akkor 13 650 az elérhető szint felfelé. A nap végére megjött a forgalom, ami megtorpanásra vagy fordulatra utalhat.

A Magyar Telekom rallyját az utóbbi időszakban több dolog is támogatta, a legfontosabb talán a múlt heti sikeres eurókötvény-aukció volt, ami felerősítette a kamatcsökkentési várakozásokat. Az utóbbi három napban egy markáns ékelődés látszik, ebből kiesve indulhat majd lefelé. Lent a támasz 620, míg ellenkező irányban 650 az első ellenállás.


A Richter konszolidálta az elért szintet, de ez éknek tűnik, amiből várható a letörés. Lent a 36 300, majd alatta a 35 800 a támaszok, ez alatt erős támasz a 35 300. Felfelé a 37 250 megerősített ellenállás, felette a 38 200 elérhető esetleg, ha mégis felfelé tör ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!