2p

Nem volt igazán jó nap a pénteki, a BUX esett, a forint gyengült. Az állampapírok legalább stagnálni tudtak.

Péntekesen sem tudott magára találni a forint, amely immár harmadik napja, Matolcsy György MNB-elnök iránymutatása óta gyengélkedik. Bár a nap elején még a tegnapi árakhoz képest erősebben jegyezték a magyar fizetőeszközt az euróval szemben, délután kettő körül gyengülő pályára állt a kurzus. 17.15-kor egy euróért 297,7, egy dollárért 224,2, míg egy svájci frankért 241,5 forintot kell adni.

Szintén délután 14.30 körül kapott egy nagyobb maflást az OTP is az értéktőzsdén. Az addig a nap eleji két százalékos pluszból stagnálásig lecsorgó árfolyam pillanatok alatt egy százalékos mínuszt szedett össze. A nap végére aztán ezt a visszaesést sikerült ledolgozni és minimális, 2 forintos visszaesést könyvelhetett el a hét utolsó napján a bankpapír. A vezető részvények közül egyébként egyedül a Telekom tudott pluszban zárni, igaz csak egy forinttal. A gyógyszercégeknek pocsék, az olajpapírnak rossz napja volt a mai. A Richter 2,4, az Egis 4,5 százalékkal zakózott, a Mol 0,9 százalékos mínusszal "mehet hétvégézni".

A kötvények másodpiacán csak két instrumentum referenciahozama változott, a 12 hónapos kincstárjegyeké 3 bázisponttal nőtt, a 10 éves kötvényeké pedig 5-tel csökkent.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!