2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A hétfői jelentős erősödés után kedd reggel is jól kezdett a forint: a közel 1,5 százalékos erősödés 280 alá hozta le az euró árfolyamát. A hétfőn kezdődött javulás külső és belső okokkal egyaránt magyarázható: egyrészt nőtt a nemzetközi befektetők kockázatvállalási hajlandósága, másrészt pozitívan hatott a magyar devizára, hogy sikerült megállapodni az IMF-fel az új hiánycélról.

A jelek szerint maradt még erő a forintban a hétfői komoly javulás után is, hiszen a keddi napot is több mint egy százalékos erősödéssel kezdte a magyar deviza, így 280 alá esett az euró ára. A magyar deviza május elején már járt hasonló szinteken, azt megelőzően azonban januárban volt utoljára ilyen erős a forint.

Kedden reggel nem sokkal a nyitás után 279,57 forintot kellett adni egy euróért, ez 1,24 százalékos forinterősödést jelentett hétfő délutánhoz képest. Legutóbb május elején volt ilyen erős a forint, azt megelőzően azonban januárban tapasztalhattunk utoljára hasonló szinteket. A dollárral szemben kedd reggelre 204,61 forintig erősödött a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank 183,82 forintba került a bankközi devizapiacon.

Hétfőn kezdett meredeken erősödni a forint az euróval szemben, a javulás külső és belső okokkal egyaránt magyarázható. Egyrészt a nemzetközi piacokon ismét nőtt a befektetők kockázatvállalási hajlandósága, egy kicsit megint optimistábban látják a jövőt, mint néhány napja. Erre utal, hogy a világ szinte minden tőzsdéje komoly szárnyalást produkált: a Wall Street hétfői emelkedése után kedd reggel Ázsiában is optimista volt a hangulat.

A hazai események közül az erősítette a forintot, hogy hétfőn délután bejelentették: a kormány megállapodott a Nemzetközi Valutaalappal a hiánycél módosításáról. Így nem kell tartanunk a 2,9 százalékos tervezett hiányt, az IMF belement, hogy 3,9 százalékig emeljük. Ez egy kis megnyugvást hozhat, hiszen az elmúlt hetekben több szakember is szorgalmazta, hogy állapodjon meg a kabinet a nemzetközi szervezettel.

A régiós devizák is jól kezdtek kedden reggel, ez is jól mutatja a nemzetközi hangulat javulásának pozitív hatását. A lengyel zloty 0,9 százalékos erősödés után 4,3855-nél állt az euróval szemben a kezdés után, míg a cseh korona 26,658-ig erősödött, ami 0,38 százalékkal volt jobb a hétfői szintjénél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!