2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Enyhe emelkedéssel kezdte a hetet a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely délelőtt körülbelül fél százalékkal állt pénteki értéke felett. A vezető részvények többsége drágulással kezdett, a jelek szerint a befektetők a holnap reggeli OTP-gyorsjelentésre várnak, hogy elmozduljanak valamelyik irányba.

21 394 pontig erősödött a BUX index a nyitás utáni órákban, ez 0,6 százalékkal volt magasabb a pénteki záróértéknél. A forgalom átlagos volt, délre majdnem 5 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között a piacon.

A vezető részvények többsége javítani tudott az első órákban, de igazán komoly szárnyalást egyik papír sem produkált. A jelek szerint a befektetők a holnap megjelenő negyedik negyedéves OTP-gyorsjelentésre várnak, hogy eldöntsék, merre indulnak tovább. A bankpapírok 0,92 százalékos javulással kezdték a hetet, így 5500 forintba kerültek, míg a Mol 17 990 forintos jegyzése 1,07 százalékkal volt magasabb, mint péntek délután. 717 forintig erősödött a Magyar Telekom reggel óta, ez egy forinttal volt magasabb a pénteki záróértéknél.

Felemás napjuk van eddig a gyógyszergyártóknak: a Richter minimális javulást követően 41 210 forinton állt, az Egis viszont 19 300 forinton állt, ami 0,26 százalékkalmaradt el a pénteki szinttől.

Enyhe erősödéssel kezdett a forint is a bankközi devizapiacon az euróval szemben, azonban a jelek szerint a 270-es lélektani szint továbbra is mágnesként vonza a magyar devizát. Dél körül 269,34-nél állt a magyar fizetőeszköz az euróval szemben, ami 0,06 százalékkal maradt el a péntek délutáni jegyzsétől. A dollárral szemben 197,58-ig jött vissza a forint, a svájci frank jegyzése pedig 183,88-nál volt.

A vezető európai tőzsdéken is emelkedéssel indult a nap: dél körül a londoni FTSE 0,47 százalékkal állt magasabban, mint a hétvége előtt, a frankfurti DAX pedig 1,48 százalékos pluszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,75 százalékkal kapaszkodott feljebb, a prágai tőzsde PX indexe pedig 0,32 százalékot javított a nap elején.

A Wall Street vezető határidős indexei délelőtt fél százalék körüli pluszban álltak, azonban a nyitás előtt még fontos makroadatok jönnek a tengerentúlról, melyek meghatározhatják a hangulatot.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!