2p

Az amerikai tőzsdeindexek alig változtak szerdán, a befektetők a Fed csütörtöki bejelentését várja. A mai napon fontos történések is voltak: a német alkotmány döntése, és az iPhone 5 bemutatója.

Csekély emelkedéssel zártak szerdán a New-York-i tőzsde mutatói. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,07 százalékkal, 10  ponttal 13333 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 0,21 százalékkal, 3 ponttal) gyarapodott, és 1436 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,32 százalékkal 10 ponttal 3114 pontra erősödött.

Szerdán két fontos esemény történt, ezek egyike makrogazdasági, a német alkotmánybíróság elutasította azt a beadványt, mely szerint el kellene halasztani az ESM ratifikálását. A legfontosabb kitétel, hogy a mentőalaphoz a német fél hozzájárulása legfeljebb 190 milliárd euró lehet, ennek megemeléséhez a kormánynak kell döntenie.

Csütörtökön az amerikai jegybank, a Fed kamatdöntésének ismertetésével egy időben valószínűleg gazdaságélénkítő intézkedéseket jelent be az intézmény elnöke. Ettől újabb pozitív lökést várnak a befektetők.

A másik fontos hír, az Apple csúcstelefonjának, az iPhone 5-ös bemutató prezentációja volt. A készülék a vállalat reményei szerint újabb lökést adhat a cégnek.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!