2p

Erős csökkenéssel zártak hétfőn a New York-i tőzsde főbb mutatói.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 136,28 ponttal, 0,90 százalékkal esett vissza, és 14 936, 30 ponton zárt. Az S&P 500-as mutató 14,37 ponttal, 0,85 százalékkal csökkent, és 1676,13 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 37,38 ponttal, 0,98 százalékkal csökkent, és záráskor 3770, 38 ponton állt.

Az amerikai részvénypiacokon általánosságban még mindig kedvezőtlen a befektetői hangulat. Továbbra sem oldódott meg a költségvetési vita a demokraták és a republikánusok között. Egyre közelebb kerül október 17. is, amikor a pénzügyminisztérium számításai szerint az Egyesült Államok eléri az adósságplafonját, és technikai értelemben vett államcsőd következhet be.

Az elemzők szerint a részvénypiacok eddig meglepően jól viselték a feszültséget, és nem alakult ki nagy tőzsdepánik. Ennek a hátránya, hogy a politikusok számára kisebb az ösztönzés, hogy gyorsan megegyezzenek, nem érzik annyira a helyzet súlyosságát. Barack Obama elnök továbbra is azt hangsúlyozza, hogy hajlandó tárgyalni a republikánusokkal, de csak előfeltételek nélkül, míg John Boehner a képviselőházi republikánus többség vezetője szerint elképzelhetetlen, hogy teljesen "tiszta", azaz Obama elnök egészségügyi reformjait nem érintő költségvetést szavazzon meg a ház.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!