3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Emelkedéssel nyitott hétfő reggel a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, azonban délelőttre jócskán visszaadott korábbi javulásából. A mutató még így is fél százalék körüli pluszban volt a nap első felében, a vezető részvények közül a Mol volt a nyertes az első órákban.

Emelkedéssel nyitott hétfő reggel a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, azonban délelőttre jócskán visszaadott korábbi javulásából. A mutató még így is fél százalék körüli pluszban volt a nap első felében, a vezető részvények közül a Mol volt a nyertes az első órákban.

21 464 ponton állt délelőtt a BUX index, ez 0,56 százalékkal volt magasabb a múlt pénteki záróértéknél. A forgalom megfelelt az ilyenkor szokásosnak, az első néhány órában körülbelül ötmilliárd forint cserélt gazdát.


A vezető részvények többsége drágulással kezdte a hetet, főleg a Mol egy százalék feletti emelkedése húzta a piacot. Az olajcég papírjaiért délelőtt 17 595 forintot kellett adni, ami 1,41 százalékkal volt magasabb a pénteki árfolyamnál. A kedvező nyitás után délelőttre elveszítette előnyét az OTP, így a bankrészvények 0,11 százalékos emelkedés után 5666 forinton álltak. A Magyar Telekom 705 forintos árfolyama két forinttal alacsonyabb volt a péntekinél.

Felemás kezdést mutattak a gyógyszergyártók is, hiszen a Richter 41 790 forintig drágult, ami 0,7 százalékkal magasabb volt a pénteki jegyzésnél, az Egis viszont minimális gyengülés után 19 200 forinton állt.

Javulással kezdett hétfőn reggel a forint is a bankközi devizapiacon. A nyitás után 270 alatt is járt az euró jegyzése, majd délelőttre kicsit korrigált a hazai fizetőeszköz. A nap első felében 270,50 forintot kellett adni egy euróért, ez már csak 0,14 százalékkal maradt el a péntek délutáni árfolyamtól. A dollárral szemben 198,52-ig erősödött a forint, a svájci frank jegyzése pedig 184,37-nél állt.

A vezető európai részvénypiacokon emelkedéssel indult a nap, azonban délelőttre már kicsit visszaestek a mutatók. A londoni FTSE a nap első felében 0,15 százalékkal állt pénteki értéke felett, a frankfurti DAX pedig 0,14 százalékos mínuszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,54 százalékkal erősödött a nap első felében, a prágai tőzsde PX indexe pedig 0,71 százalékot javított.

A vezető amerikai határidős indexek délelőtt néhány pontos pluszban voltak, azaz ha nem változik jelentősen a hangulat a nap második felére, akkor a Wall Streeten akár folytatódhat is a felfelé araszolás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!