2p

Közel fél éve nem vont be olyan drágán 10 éves forrást az adósságkezelő, mint ma.

3,25 százalékos átlaghozam alakult ki az Államadósság Kezelő Központ (AKK) csütörtöki aukcióján, ami 28 bázisponttal magasabb a két héttel ezelőttinél. Utoljára ilyen magas hozam június elején volt, vagyis bő 5 hónapja.

Az emelkedés mögött egyértelműen a Trump megválasztása miatt megugró nemzetközi kötvényhozamok állnak, amelyek a tegnapi nap folyamán igen érdekesen mozogtak. A Trump-diadal közvetlen hírére előbb csökkenni kezdtek a hozamok, majd "felrobbantak". A befektetők azt kezdték árazni, hogy a következő években meg fog ugrani az USA adóssága, amely a kötvénykínálatot növelni fogja (kínálat fel, árfolyam le, hozamok fel), az infrastrukturális fejlesztések mentén felpörgő belső fogyasztás pedig infláció-gerjesztő lesz.

Eladó Elvis egykori háza 

Mivel az amerikai kötvényhozamok közel éves, a németek pedig féléves csúcsra emelkedtek, ezért a felárak változatlansága mellett is "emelkedniük kellett" az egyéb kötvények hozamának, így a magyarnak is.

Az ÁKK 10 milliárdban meghirdetett keretére egyébként 29,65 milliárdnyi kereslet érkezett, amiből 10-et fogadott be az adósságkezelő.

A 3 és az 5 éves papírokból viszont többet adott el a tervezettnél. Előbbi 20 milliárdos keretére 59,15 milliárdnyi igény jelentkezett, amiből az adósságkezelő végül 23,5 milliárdot fogadott be 1,2 százalékos hozam mellett. Ez ugyan 5 bázisponttal haladja meg a két héttel ezelőttit, de egy hónapja még 16 bázisponttal magasabb volt a hozam.

A hosszabb, 5 évesek papíroknál valamivel rosszabb a helyzet, hiszen az 1,98 százalékos átlaghozam 20 bázisponttal magasabb a két héttel ezelőttinél és három havi csúcsot jelent. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy négy hete 1,92, nyolc és tíz hete pedig egyaránt 1,96-1,96 százalékos átlaghozam volt, tehát azokhoz képest nem jelentősen magasabb a mostani. Itt egyébként a 15 milliárdnyi kínálatra 41,82 milliárdnyi kereslet érkezett, a többletkibocsátás pedig 3,5 milliárdot tett ki.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!