2p

Ebben a negyedévben legalább 1,5 milliárd dolláros veszteséget könyvelhet el a JPMorgan a jelzálogállományán az amerikai ingatlanválság elhúzódása miatt.

A második legnagyobb amerikai bank kedden jelentette be, hogy július óta jelentősen romlottak a körülmények, a jelzálogalapú hiteleknél pedig további veszteségekre kell számítani, ezért a harmadik negyedévben minimum 1,5 milliárd dollárnyi újabb veszteség kerülhet leírásra. A hitelválság kezdete óta a pénzügyi cégek már több mint 492 milliárd dollárnyi leírást jelentettek be összesen.

"A nemzetközi hitelpiac továbbra sem javult, mindenki óvakodik attól, hogy a bankoknak kölcsönözzön, mivel ez továbbra is kockázatos" - mondta el a Bloomberg kérdésére Tim Leung, a 1,5 milliárd dollár értékű IG Investment vezetője.

A második negyedévben a JPMorgan összesen mintegy 12 milliárd dollárnyi veszteséget és leírást jelentett be a jelzálogalapú kölcsönjeinek leértékelődése miatt. A bank június végén összesen 16,3 milliárd dollárnyi áttételes hitellel, illetve nem megbízható kölcsönnel rendelkezett, illetve további 11,6 milliárd dollárnyi jelzálogalapú hitele volt. Mindezek kapcsán a második negyedévben összesen 1,1 milliárd dollárnyi veszteséget írt le a pénzintézet.

A JPMorgan most úgy gondolja, hogy a nemzetközi pénzügyi piacok továbbra is gyengék maradnak, az amerikai lakáspiacon pedig folytatódhat a visszaesés. Mindez érzékenyen érintheti a pénzügyi cégek bevételeit, profitját és veszteségleírásait - olvasható a vállalat közleményében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!