Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Ismét rekord értékeken zárt a Dow és az S&P 500-as mutató pénteken a New York-i tőzsdén, ez már az egymást követő hatodik nyereséges hét volt.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe a nap végére 85,93 ponttal, 0,54 százalékkal 15 962,15 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 7,56 ponttal, 0,42 százalékkal 1798,18 pontra nőtt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 13,23 ponttal, 0,33 százalékkal emelkedett, és záráskor 3985,97 ponton állt.

A befektetői hangulatot továbbra is Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legesélyesebb elnökjelöltjének az a csütörtöki kijelentése erősítette, hogy folytatni kell a Fed gazdaságnövekedést támogató programját mindaddig, amíg a gazdaság törékeny.

A Solaris Asset Management egyik vezető elemzője szerint a részvényárakba kezd beépülni az amerikai gazdaság élénkülése, a cégek nyereségnövekedése és az az egyre erősödő vélekedés, hogy a Fed kivár gazdaságélénkítő programjának a lassításával.

Az Exxon Mobil árfolyama 1,2 százalékkal nőtt, a legnagyobb mértékben a DJIA indexében azután, hogy Warren Buffett milliárdos befektetési alapja 3,45 milliárd dollárral növelte részesedését a világ legnagyobb, tőzsdén jegyzett olajvállalatában.

A Federal Express (FedEx) részvényára mintegy két százalékkal erősödött arra a hivatalos bejelentésre, hogy a logisztikai vállalatba több alap, így például Soros György Soros Fund Management cége is bevásárolta magát.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.