3p

Miközben a BÉT-en egészséges korrekció zajlott, a forint 310 fölé gyengült, a 10 éves kötvények hozama pedig újra 3,5 százalék felett jár.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 379,27 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 30 122,88 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az MTI-nek elmondta: alacsony-közepes forgalom mellett zajlott hétfőn a BÉT-en az általános korrekció. Úgy vélte, a BUX 1,24 százalékos csökkenése "egészséges korrekciónak" tudható be. Hozzátette: eladói nyomás uralkodott az egész részvénypiacon és a vezető részvényeknél is.  

Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette: a nemzetközi folyamatokhoz képest enyhén alulteljesített a BUX. Mindez az elemző szerint azzal magyarázható, hogy az olaj árfolyama több mint 1 százalékot esett, ami pedig több magyar vezető részvényre, például a Mol árfolyamára is hatással van. Az OTP-részvények a pénteki nagy emelkedésük után a hétfői kereskedési napon korrigáltak - mondta. Sándor Dávid szerint a vezető részvények közül még a Richter teljesített a legjobban.  

A Mol 310 forinttal, 1,67 százalékkal 18 210 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,71 százalékkal 8050 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,62 százalékkal 480 forintra gyengült, forgalma 751,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 36 forinttal, 0,59 százalékkal 6020 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

Gyengült a forint

Este hét órakor az euró 310,88 forinton, a dollár 289,11 forinton, a svájci frank 290,03 forinton, a japán jen pedig 2,6756 forinton forgott.

Az euró árfolyama 308,59 és 311,03 forint között alakult napközben. A dollár jegyzése 285,38 és 290,22 forint között mozgott. A svájci frankkal 287,91 és 290,74 forint között kereskedtek. A japán jen legalacsonyabb árfolyama 2,6578 forint, a legmagasabb 2,6800 forint volt.

Az euró 0,96 százalékkal, 1,0743 dollárra gyengült. Napi legalacsonyabb jegyzése 1,0708, a legmagasabb pedig 1,0841 dollár volt.

Tovább estek a kötvényárak

A forintos kötvények másodpiacán a hosszú papírok esetében tovább folytatódott a lejtmenet, az 5 és 10 évesek hozama ugyanis 12 és 16 bázisponttal emelkedett. Előbbi így 2,26, utóbbi 3,56 százalékon áll.

mfor.hu/MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!