2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Jelentősen megugrott pénteken a forint, miközben a részvénypiacot továbbra is bizonytalanság jellemezte.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,03 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel 17 092,37 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,198 milliárd forint volt, a vezető részvények - a Richter kivételével - veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: továbbra is az Oroszország felől érkező hírek mozgatták a piacokat. Az árfolyamok először zuhantak, majd később volt némi felkapaszkodás, de péntek délután ismét estek a részvényárak, a BUX negatívban zárt végül, követte a német DAX index mozgását. A forgalom viszont az előző napokhoz viszonyítva magas volt - mutatott rá a Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese elmondta: a napi kereskedésben "hullámzott a piac", elsősorban az orosz-ukrán válság hatására, de az iraki bombázások is izgalomra adtak okot. Az euró árfolyama 316 forint fölé is felment, majd később stabilizálódott az árfolyam, sőt némi erősödés is bekövetkezett - elemezte a helyzetet a szakértő.

A Mol 75 forinttal, 0,64 százalékkal 11 600 forintra csökkent. Az OTP részvények ára 27 forinttal, 0,71 százalékkal 3796 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,28 százalékkal 357 forintra gyengült. A Richter papírok árfolyama 22 forinttal, 0,58 százalékkal 3787 forintra erősödött.

A forint a gyenge reggeli kezdés után jelentősen javult. A kora délelőtti 316-os szinthez képest az esti órákra 313-on jegyezték az eurót. A svájci frank is 260 feletti szintről jött vissza, este egy frankért 257,85 forintot adtak.

Az állampapír piacon gyakorlatilag nem változtak a hozamok, a 3 hónapos papírok esetén 3 bázispontos növekedés, míg a hosszú kötvényeknél hasonló mértékű esés volt pénteken.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!