3p

Az MNB áttekinti, hogy indokolt-e a Norbi Update Lowcarb Nyrt. részvényértékesítési tájékoztatójának kiegészítése. A jegybank felhívja a befektetők figyelmét arra: döntéseik meghozatala során az MNB által korábban jóváhagyott részvényértékesítési tájékoztatóban foglalt információkat vegyék figyelembe - közölte a jegybank csütörtökön.

A közlemény úgy fogalmaz: "egyes sajtóhírek és befektetői érdekvédelmi bejelentések szerint a Norbi Update Lowcarb Nyrt.-ról  a jóváhagyott összevont kibocsátási tájékoztatótól eltérő információk jelentek meg, ezért az egyik befektetői szervezet kérte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) intézkedését".

Az MNB jelenleg azt vizsgálja, hogy a kibocsátó részvényértékesítésével kapcsolatos újabb bejelentések, információk összhangban állnak-e a jóváhagyott tájékoztatóban foglaltakkal, illetve az MNB e körben mérlegeli, hogy a tájékoztató jóváhagyását követően jelentek-e meg olyan lényeges tények, körülmények, amelyek a tájékoztató kiegészítését indokolhatják. Ennek során a jegybank ellenőrzi a bejelentésben jelzett állítások és a sajtóban megjelent információk valóságtartalmát, továbbá nyilatkozattételre hívta fel a kibocsátót és a forgalmazót - áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint az információk értékelését követően rövid úton döntenek arról, hogy szükséges-e a tájékoztató kiegészítése.

A jegybank felhívja a befektetők figyelmét arra, hogy befektetési döntéseik meghozatala során kizárólag az MNB 2014. július 22-én kelt határozatában jóváhagyott tájékoztató tartalmát vegyék figyelembe.

A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) szerint megkérdőjelezhető a Norbi Update Lowcarb Nyrt. jelenleg folyó részvényértékesítésének jogszerűsége, ezért a szövetség kérte az MNB-t, mint felügyeleti hatóságot a nyilvános részvényértékesítés azonnali felfüggesztésére szerdán. A cég még aznap visszautasította a Tebész vádjait, amelyek szerintük valótlan állításokat tartalmaznak.

A Tebész kifogásolta többek között, hogy a kibocsátási tájékoztató Andre Agassi, világhírű teniszjátékosról csak mint "reklámarcról" tesz említést, míg egyes tudósítások már mint esetleges üzleti partnerről szóltak. A cég hangsúlyozta: Andre Agassi marketing szerződést kötött a társasággal, teljes összhangban a tájékoztatóban foglaltakkal, Andre Agassi nem tulajdonostársa az értékesítő részvényeseknek.

Aggályosnak tartja a szövetség a cégvezetőnek a társaság jövőbeni működését alapvetően meghatározó védjegyekkel kapcsolatos kijelentéseit is, miszerint a 13 védjegyet be fogják vinni a cégbe térítésmentesen, vagy jelképes összegért az első alaptőke-emelésről döntő közgyűlésen, miközben ilyen tervekről semmilyen nyilatkozat sincs az MNB engedéllyel rendelkező tájékoztatóban. A társaság ezzel kapcsolatban idézte a tájékoztatót: "Schóbert Ferenc Norbertnek a megállapodás időtartamának lejáratát megelőzően szándékában áll, hogy a védjegyeket a társaságba apportálja. Az apportálás szándékának kinyilvánításával Schóbert Norbert tervezi az apportálást, de nem tett kötelező érvényű nyilatkozatot arról, hogy azt végrehajtja." A szeptember 16-i sajtóbeszélgetésen elhangzottak ezzel teljes mértékben összhangban voltak, Schóbert Norbert az apportálás szándékát megerősítette, pontosította - tették hozzá.

A Tebész szerint a sajtóbeszélgetésen a tájékoztatóban nem található adatokat közöltek a cég idei gazdálkodásáról, a cég ezt az állítást is cáfolta.

A Norbi Update Lowcarb Nyrt. szeptember 8. és 26. közötti értékesíti részvényeit, a sikeres kibocsátás után pedig a tőzsdére lépést tervezi.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!