2007. október 22. 08:34

A pénteki amerikai zuhanást követően a világ más tőzsdéi is lefele vették az irányt. Ázsia az amerikai eséshez hasonló nagy mínusszal kezdte a hetet.

A pénteki amerikai zuhanást követően a világ más tőzsdéi is lefele vették az irányt. Ázsia az amerikai eséshez hasonló nagy mínusszal kezdte a hetet.

A nagyobb ázsiai tőzsdék mindegyik komoly veszteséggel zárt hétfőn, amit a szakértők az Amerikában felerősödött recessziós aggodalmakkal és a folyamatosan gyengülő dollárral magyaráznak. A japán tőzsde mutatója, a Nikkei 375,90 pontos, azaz 2,24 százalékos veszteséggel 16 438,47 ponton zárt.

Nem úszta meg az esést Hong Kong, Szöul és Szingapúr sem. Ráadásul a korábban csak emelkedni tudó Shanghai Composite index is folytatta a korrekciót, hétfőn 2,6 százalékot csökkent.

Egy és másfél százalék közötti esést mutatnak a főbb európai indexek is, a nyitáskor sem az angol-, sem a francia-, sem a német piac nem tudta magát függetleníteni a rossz hírektől.

Ami a heti kilátásokat illeti, továbbra is az USA-ra érdemes figyelni, hiszen több nagy cég eredménye most kerül napvilágra: hétfőn az American Express és a Merck, kedden az AT&T és a Du Pont, szerdán a Boeing és csütörtökön a Microsoft. A technológiai cégek közül a legnagyobb várakozás az Apple adatait előzi meg; a cég hétfőn közli negyedéves eredményeit. A héten közli negyedéves eredményét két vezető lakóingatlan-építő cég, kedden a Cebtex, szerdán a Pulte Homes. A szakértők mindkét vállalat esetében veszteséget várnak.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.