2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A csütörtöki ukrajnai merénylet után nem volt meglepő, hogy a keleti kitettséggel bíró papírokért nem kapkodnak a befektetők. Ennek ellenére a Richter súlyos pofont kapott pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 101,75 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 17 924,70 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője úgy vélte, hogy a maláj repülő csütörtöki lelövése hatott a magyar börzére is. A Richter közel három százalékos esésének alapvető oka az, hogy az árbevételének egyharmada Oroszországból és Ukrajnából származik. A további Oroszország elleni lépések, illetve a két valuta esetleges gyengülése egyaránt hathat a gyógyszergyár teljesítményére.

Az OTP az utolsó fél órában jött fel, és került árfolyama a pozitív tartományba. Ezt azzal magyarázta az elemző, hogy az EBRD közleménye megerősítette: a bolgár bankcsőd nem gyűrűzik tovább, külföldre. A Mol-papír esését is a társaság orosz kitettsége magyarázza.

A Mol 85 forinttal, 0,72 százalékkal 11 640 forintra csökkent. Az OTP-részvények ára 19 forinttal, 0,46 százalékkal 4150 forintra erősödött. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,12 százalékkal 361 forintra nőtt. A Richter-papírok árfolyama 109 forinttal, 2,61 százalékkal 4066 forintra esett.

A forint a tegnapi komolyabb esést ledolgozta, és az euró ellenében a 310-es szint alá, míg a frankkal szemben 255 alá tudott visszakúszni. Az állampapír piac is nyugodt volt, a 3 hónapos papírok hozama ugyan nőtt, de az összes többi lejárat esetén csökkentek a hozamok.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!