4p

A befektetők számára az év egyik hangsúlyos kérdése, hogy a nemesfém ára a tavaly nyári, történelmi csúcs után idén áttöri-e újra a lélektaninak mondott 2000 dolláros határt. Egyes elemzések szerint a Bitcoin belerondíthat a képbe. A BÁV befektetési aranytömb (BCA) forgalmából kiindulva nem nagyon lehetnek kétségek a nemesfém teljesítményével kapcsolatban, a társaság ugyanis minden idők legnagyobb árbevételét könyvelhette el 2020-ban.

Soha nem látott érdeklődés volt a BÁV üzleteiben tavaly a befektetési aranytömbök iránt. Az elmúlt évi forgalom ugyanis csaknem 1,3 milliárd forint volt, ami jócskán meghaladta a terveket, sőt, ekkora forgalmat még soha nem könyvelhetett el a társaság aranytömbökből, áll a BÁV szerdai sajtóközleményében.

A rekorderedményben a szöveg szerint markáns súlya van a koronavírus okozta gazdasági bizonytalanságnak, hiszen az aranyat klasszikus menekülőeszközként tartják számon. Az elmúlt hónapokban pedig sokan döntöttek úgy, hogy nemesfémbe helyezik megtakarításaikat. Ez pedig nem csak kereslet, hanem az árak felfutásában is érezhető volt. „Tavaly nyáron az arany jegyzése történelmi csúcsra, unciánként 2075 emelkedett. Befektetői körökben az év elején az egyik hangsúlyos kérdés, hogy a jegyzés a jelenlegi 1900 dollár körüli szintről ismét emelkedik-e" – mutat rá Kovács Ádám, a BÁV Zrt. kereskedelmi igazgatója.

Fotó: BÁV
Fotó: BÁV

Egyre több piaci szereplő meggyőződéssel emlegeti, hogy az idén a nemesfém tőzsdei ára az unciánként 2300 dolláros szintig is növekedhet. Ennek okait az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed idei évre prognosztizált eszközvásárlási, illetve frissen beiktatott új amerikai elnök hatalmas gazdaságélénkítő csomagjának terveiben látják. Mindkettő a dollárgyengülést okozhat, amely végső soron felfelé hajthatja az arany árfolyamát. A 2021 évi várakozásokkal kapcsolatban az említett 2300 dolláros árszintet először a Goldman Sachs bankház jelölte meg tavaly ősszel, amely véleményét a tél folyamán megerősített. Azóta több meghatározó pénzintézet, például a Commerzbank vagy a CIBC is hasonló előrejelzést tett.   

Az idei kilátásokkal kapcsolatban azonban megkerülhetetlen az arannyal kapcsolatban egyre többet emlegetett Bitcoin szerepe is. A kriptodeviza elmúlt hónapokban tapasztalt áremelkedése után a befektetők élesen két táborra szakadtak. Az egyik kör szerint a digitális pénz a befektetési lehetőségek, sőt, a menekülési eszközök között is már helyet követel magának. A kétkedők szerint viszont lufiról van szó.

Azok, akik a kérdést igyekeznek előítéletektől mentesen megközelíteni rendre egy „perdöntő" adatra hivatkoznak, ami pedig arra utal, hogy az arany még nagyon sokáig megőrzi jelentőségét. Ez pedig a jelenleg elérhető eszközök összértéke és az hogyan állítható egymás mellé. A jelenlegi teljes Bitcoin-vagyon január második felében 620 milliárd dollárt tett ki, ami alig 2,5 százaléka a már kibányászott, vagyis piacon lévő arany értékének. A világon eddig felszínre került 187 000 tonnányi arany értéke ugyanis – a jelenlegi árfolyam mellett – nem kevesebb, mint 11 000 milliárd dollár. Márpedig, amíg ez a két mutató nincs egymás közelében, addig nincs miről beszélni a kriptodeviza kapcsán – mutat rá több befektetési ház is.

A világ legnagyobb online nemesfém-forgalmazói között számon tartott Kitco Inc. tavaly év végén, 2000 ember megkérdezésével készített felmérése is egyértelmű eredményt hozott. A válaszadók 84 százaléka vélte úgy, hogy 2021 végéig a nemesfém ára meghaladja az unciánkénti 2000 dollárt. Ezek alapján pedig idén is jó befektetésnek ígérkezik a nemesfém.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!