2018. június 5. 05:37
mfor.hu

Úgy tűnt, hogy a TV2 akár még a kereskedelmi célcsoportban is lenyomhatja az RTL Klubot, ám a csatorna a szokásosnál jóval korábban ismétlő üzemmódba kapcsolt.

Egy igen maglepő dolog is volt a tévés piacon a mögöttünk hagyott héten, "fű alatt" változott ugyanis a TV2 hétköznapi műsorrendje. A Tények és a Bezár a bazár műsorban maradt, igaz már a vetélkedő esetében is csavar volt, hiszen a korábbi adásokat kezdték ismételni. Utána viszont a Vigyázat, szülővel vagyok! és a Drágám, add az életed is eltűnt. Ezeket a műsorokat pedig a csatorna korábban erős nézettséggel futó programja, a Ninja Warrior Hungary váltotta, itt sem új évadra kell gondolni, hanem a korábban futó széria ismétlése került adásba.
A nagy kereskedelmi csatornák a nyári időszakban rendszeresen szoktak ismétléseket adni, arra hivatkozva, hogy ilyenkor a nyaralások miatt visszaesik a nézőszám és a hirdetői kedv is alacsonyabb. Arra azonban eddig nem volt példa, hogy akár a TV2, akár az RTL Klub már május végén nyári rendszerben működjön, így a kommunikáció hiánya mellett maga a lépés is igen meglepő volt.

Trükkösen hozták vissza a Ninja warriort Trükkösen hozták vissza a Ninja warriort

Hogy a helyzetet még egy kicsit bonyolítsák, a Bezár a bazár és a Ninja Warrior ismétlését két hétig tervezi a csatorna, utána új, nyári műsorrend várható. Jövő hétfőn este 7 órától a Hegyi doktor – Újra rendel kerül képernyőre. A német sorozat - idősek körében - a Duna TV egyik legnépszerűbb műsora. Ugyan több évvel ezelőtt a TV2 is vetítette, mégis érdekes választásnak tűnik, hogy épp ezzel a programmal készülnek. Benne van persze, hogy a június 14-én kezdődő és egy hónapig tartó foci-vb időszakát teljesen feladja a TV2, és olyan műsort kerestek az archívumban, amely a labdarúgást kevésbé kedvelő idősebb női közönség számára érdekes lehet. A "feltett kezeket" jelzi az is, hogy a nyári időszak eddig megismert programjai között egyetlen egy premier tartalom sem lesz. A Hegyi doktor mellett Pénzt vagy éveket! ismétlés lesz látható, majd a késő esti időszakba az Ezek megőrültek! egyik korábbi évada kerül.
Noha a foci-vb vélhetőleg az RTL Klubról is szép számmal fog elcsábítani nézőket, a csatorna igyekszik ezt megakadályozni.

Így a TV2-vel ellentétben új programokat is bedobnak, amivel próbálják megtartani a nézőket. Ők is június 11-én váltanak nyári műsorrendre, ennek keretében a délutáni idősávban a Szulejmán című sorozatnak örülhetnek a nézők. A török széria ismétlésekkel jelentkezik, cserében minden nap látható lesz. Az utóbbi időben ide-oda tologatott műsorok után az lesz a meglepő, hogy a Híradó a megszokott 6 órás kezdéssel jelentkezik, majd azt követően a Fókusz lesz majd látható. Hogy a nézők mégse dőlhessen hátra és élvezhessék a megszokott műsorrendet, arról azért gondoskodott az RTL. A Fókusz után ugyanis előrehozott időpontban - 19.40-től - kerül adásba a Barátok közt, majd 20.20-tól az Éjjel-nappal Budapestet nézhetik az emberek. 

Visszatér a képernyőre Lilu Visszatér a képernyőre Lilu


Az RTL-en a nyári műsorrendben 21.30-tól lesznek az esti programok. Érdekesség, hogy visszatér a Dr. Csont, ennek utolsó szériája hétfőnként lesz látható. Kedden és csütörtökön a Válótársak és a Castle korábbi évadait ismétlik. Szerdán viszont új részekkel tér vissza Lilu műsora, jön ugyanis a Keresem a családom 4. évada. A hét közepe különösen erősnek ígérkezik, hiszen Lilu műsora után a Szulejmán új részei lesznek láthatóak. Péntekenként a Halálos fegyverben sorozat új részeit vetítik. Egy sorozatpremier pedig még vasárnapra is jut, ugyanis az egykor remekelő, majd legutóbb nagyon rosszul teljesítő Cobra 11 kap még egy lehetőséget.

Visszatérve a mögöttünk hagyott hét műsoraira, a hétköznapokon az ismétlések ellenére a Bezár a bazár remekelt, és a műsorsávját folyamatosan nyerte A Fal ellenében. A Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest viszont rendre legyűrte a Ninja Warriort, így a 18-49-es korcsoportban főműsoridőben - a szerdát kivéve - az RTL javára billentették a mérleget. Hétvégén az RTL igyekezett a szombatot minél nagyobb előnnyel behúzni, de ez csak mérsékelt eredménnyel járt, A már megint bérgyilkos a szomszédom ugyan viszonylag simán vert a TV2 Szahara című filmjét, a Feláldozhatók 2 viszont megizzadt a Kingsman ellenében. A vasárnapot szokás szerint a TV2 nyerte, ráadásul a Nagy Duett fináléja az évad legerősebben teljesítő része lett. Ezzel a műsor heti összesítésben a nézettségi rangsor élén végzett, mind a kereskedelmi célcsoportban, mind a teljes lakosság körében.


A 22. héten ugyanis az átlagos közönségarányt nézve az RTL Klub némileg javított, hiszen átlagosan a képernyők előtt ülők 12,3 százaléka követte a csatornát, főműsoridőben a kereskedelmi célcsoportot vizsgálva. Nem sikerült viszont ellépniük a TV2-től, amelynek közönségaránya 11,8 százalék volt. Nem változott érdemben az RTL népszerűbb kábelcsatornája, a F+ közönségaránya, ez 5,6 százalékot ért el. Hasonló volt a helyzet a Cool esetében is, ott 3 százalékot mértek. Utóbbi csatornát megelőzte a Viasat3 (3,6% SHR). A Duna TV most ismét hátralépett, és 0,8 százalék lett a közönségarányuk.

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!