2p

Az amerikai elnök most épp az elsőszámú amerikai vállalatot fenyegeti vámokkal, mivel termékeinek többségét Kínában szerelik össze.

Rossz hír az Apple számára Trump legutóbbi kijelentése, mely miszerint 10 százalékos vámot vethet ki az iPhone-okra és laptopokra, amiket Kínában gyártottak. Trump ugyanis nem csak az eddigi kínai termékek vámjának emeléséről beszélt, hanem a teljes kínai import elvámolásáról, írja reggeli hírlevelében az Equilor. Az Apple termékei eddig mentesek voltak a védővámok alól, de ha teljes körűen büntetnek minden Kínában készült terméket, akkor az ő termékei sem menekülnek meg.

Sőt a Bernstein elemzője szerint ha az USA további protekcionista intézkedéseket tesz, arra Kínai is válaszolni fog. Például az Apple beszállítói láncának korlátozása pont egy olyan nem vám jellegű, az amerikai cégeket érintő korlátozó lépés lehetne, amit Kína a további amerikai vámokra válaszul beígért. Az Apple részvényei, melyek ebben a hónapban már 20 százalékot estek, tegnap is lefelé vették az irányt.

A legfelsőbb bíróság vizsgálja azt, hogy az Apple App Store-ja vissza él-e monopol hatalmával vagy sem. A felperes egy fogyasztói csoport, akik azzal vádolják az Apple-t, hogy verseny híján irreálisan magas árakat kér az App Store-ban levő alkalmazásai után. Ráadásul az alkalmazásfejlesztők is csak az App Store-on keresztül tudják elérni az iPhone használókat, és minderre az Apple még ráteszi a 30 százalékos marzsát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!