2019. október 1. 12:55
-

Az idei év átlagos árfolyamait összehasonlítva a 2008-as évi adatokkal mintegy 29%-ot gyengült a forint az euróval szemben.

Ez derült ki az MNB árfolyam adatait vizsgálva az ÁrfolyamTudós.hu elemzéséből. 

Az itt vizsgált 10 évben - év / év összehasonlításban - a legnagyobb változás 2008-ról 2009-re történt a gazdasági válság kirobbanásakor, amikor is mintegy tizenkét százalékot gyengült a forint. Az euró árfolyam átlagértéken ezt követően 2010-ben körülbelül két százalékot csökkent, majd a következő négy évben tovább emelkedett. 2011-ben egy százalék, 2012-ben négy százalék, 2013-ban három százalék és 2014-ben újabb négy százalék emelkedést produkált. 2015-ben viszont látszólag megtorpant és 2016-ban is csupán körülbelül egyetlen százalékot emelkedett. 2017-ben az euró/forint átlagárfolyam korrigált és visszaállt a 2015-ös átlagérték közelébe. Majd 2018-ban ismét emelkedett az árfolyam és átlagosan három százalékkal lett magasabb, mint az előző évben. Az elmúlt napokig figyelembe véve az idei adatokat azt látjuk, hogy tavalyhoz képest körülbelül egy százalékos a jelenlegi forintgyengülés.

A szélsőséges árfolyamértékeket, tehát a legalacsonyabb és legmagasabb EUR/HUF árfolyamokat megvizsgálva az látjuk, hogy 2008 és 2009 mellett 2012 és 2013 voltak azok az évek, ahol az éven belüli kilengés meghaladta a tizenöt százalékot. Az elmúlt négy évben ez az érték négy és nyolc százalék között alakult.  Idén pedig a legalacsonyabb és legmagasabb árfolyam közötti különbség 7,4 százalék volt. A legalacsonyabb euró árfolyam idén eddig márciusban volt, amikor egy euró 312,82 forintot ért a Magyar Nemzeti Bank jegyzése szerint. 

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek január legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 32 576 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 283 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.