2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa úgy döntött, hogy nem módosítja a kamatlábat, ugyanakkor 120 milliárd eurós mennyiségi lazítási programot hirdettek meg.

Némileg meglepő volt az EKB kora délutáni döntése, hiszen az elemzők döntő többsége úgy vélekedett, hogy kamatot fognak csökkenteni. Azok, akik ezzel ellentétes álláspontot képviseltek, úgy vélték, hogy a mostani alacsony, időnként negatív kamatok így is nagy megterhelést jelentenek a bankszektor számára.

A koronavírus-járvány gazdasági hatásait a jegybank reményei szerint a mostani masszív kötvényvásárlási programmal is tudják majd tompítani. A most bejelentettek szerint ugyanis a mennyiségi lazítási (QE) programját 120 milliárd euróval bővítette. Emellett arról is határoztak, hogy elindítanak egy határozott idejű, eszközfedezet melletti hitelezési programot (TLRTO III), amely az EKB közleménye szerint igen kedvező kamatkondíciókkal lesz elérhető.

A döntés nem feltétlen tűnik meggyőzőnek, főleg azok után, hogy Christine Lagarde, az EKB elnöke (képünkön) a napokban kijelentette, hogy a bank "kész a megfelelő és célzott intézkedések meghozatalára" a vírus gazdasági következményeinek kezelésére.

A piaci reakciók alapján úgy tűnik, hogy az EKB döntése nem győzte meg a befektetőket. A bejelentés előtti szinthez képest ugyanis mind a német, mind a francia tőzsdeindex további esést szenvedett el.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!