2p

Az Apple a napokban tette közzé, hogy az ünnepi időszakban a vártnál gyengébb eladásai lehettek, most újabb negatív hír látott napvilágot.

Alig néhány napja csökkentette az elmúlt negyedévre vonatkozó bevételi várakozásait az Apple, máris itt az újabb negatív hír. A Nikkei Asian Review szerdán arról írt, hogy a vállalat 10 százalékkal visszafogja az első negyedévben az új modeljeinek gyártását. A lap szerint az XR, az XS és az XS Max készülékeket érinti a mostani döntés. A Nikkei a fentiek miatt azt a következtetést vonta le, hogy az Apple az első negyedévben sokkal kevesebb telefont adhat al, mint az eredetileg tervezték, a cég ugyanis korábban 47-48 millió darabbal kalkulált, a japán újság szerint viszont ez a napokban kiadott figyelmeztetést és a termelés visszafogását is figyelembe véve 40-43 millió darab között alakulhat. Ez viszont éves bázison akár 20 százalékos visszaesést is jelenthet.

A piacok a múlt heti figyelmeztetés után komolyan büntették az Apple részvényeket, azok ugyanis 8 százalékkal zuhantak. Érdekes lesz, hogy a mai kereskedésben hogyan alakul majd a részvény sorsa.

A legnagyobb mobiltelefon gyártóknál egyébként általánosnak mondhatók a problémák, amit jelez, hogy az Apple mellett a piac másik nagyágyúja, a Samsung is a vártnál gyengébben teljesít. A dél-koreai cég kedden közölte, hogy két év óta először negyedéves működési nyereségének csökkenésére számít. A Samsung Electronics, hasonlóan az Apple napokban közölt figyelmeztetéséhez a kínai gazdasági növekedés lanyhulásával indokolta a gyengébb várakozását, amely szerintük visszavetette a félvezetők és a mobiltelefonok iránti keresletet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!