2p

A BÉT honlapján tette közzé a Mol a londoni befektetői napjának prezentációját. Ebből az derül ki, hogy több területen is javította korábbi várakozásait a vállalat vezetése.

A Mol által közzétett, és a befektetőiknek szóló prezentáció bemutatja a három évvel ezelőtt bejelentett Mol Group 2030 stratégiájában megfogalmazott célok megvalósításának jelenlegi státuszát, köztük a fő üzleti szegmensek középtávú célszámait, valamint további információkat a nemrégiben bejelentett upstream akvizícióval kapcsolatban. A legfontosabb megállapítások a következők voltak.

A normalizált újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDA célkitűzést 2020-ra vonatkozóan 2,4- 2,6 milliárd dollárra emelte a vállalatcsoport köszönhetően az upstream üzletág legutóbb bejelentett akvizíciójának, melynek hatása 2020 második félévétől érezhető majd. Az EBITDA ezt követően 2023-ig fokozatosan megközelíti majd a 3 milliárd dollárt, amihez mindhárom üzleti szegmens jelentősen növeli hozzájárulását.

Az upstream termelési célt 120-130 ezer hordó/napra emelte a vállalatcsoport 2020-2023-ra vonatkozóan, míg az éves egyszerűsített szabad cash flow várható összegét 700 millió dollárra növelte a korábbi 500 millió dollárt meghaladó szintről, amit a nemrégiben bejelentett azerbajdzsáni termelőeszközök megvásárlása tesz majd lehetővé.

A downstream tovább folytatja a stratégiai növekedési projektjeinek megvalósítását, valamint hatékonyságnövelő programját 2023-ig, emellett kiemelkedő figyelmet fordít a dekarbonizációra és a fenntarthatóságra.

Új vegyiüzemet is épít a Mol
Új vegyiüzemet is épít a Mol

A fogyasztói szolgáltatások szegmens az elmúlt évek kiemelkedő teljesítményének köszönhetően, 2023-ra várhatóan 600 millió dollár EBITDA hozzájárulást ér el a korábbi 500+ millió dolláros célhoz képest. Ezalatt a nem üzemanyag típusú termékek értékesítésének árrése megközelítheti a 35 százalékos arányt ugyanebben az időszakban, így a Mol továbbra is jó úton halad, hogy vezető mobilitási és kiskereskedelmi szolgáltatóvá váljon.

A Mol egy hete publikálta negyedéves eredményét, és a javuló számokat követően a menedzsment már jelezte, hogy megemelik az éves célkitűzésüket. A héten pedig az is napvilágot látott, hogy az upstream üzletágban jelentősen erősítenek, miután Azerbajdzsánban szereztek részesedést egy hatalmas olajmezőben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!