2p

Közös kazah-magyar kockázati tőkealap létrehozásáról írt alá nyilatkozatot a Széchenyi Alapok és a kazah-szingapúri kockázatitőke-befektető Steppe Capital pénteken Budapesten.

A magyar tőkealapkezelő közleménye szerint a közös tőkealap két részalapból áll majd, egy magántőke- és egy kockázati tőkealapból, amelyekből magas hozampotenciállal rendelkező nemzetközi befektetések valósulhatnak meg.

A befektetés, amelyben mindkét fél 50-50 százalékos részesedéssel bír majd, mindkét részalap esetében eléri a 10 millió amerikai dollárt. Az alapkezelést teljes egészében a Széchenyi Alapok végzi - ismertették.

A közlemény szerint a cél, hogy a mindkét gazdaság számára kiemelten fontos technológia, energetika, mezőgazdaság, valamint az élettudományok terén vonzó befektetési és társbefektetési lehetőségek kiaknázásával egyszerre teremtsenek maximális nyereséget tulajdonosaiknak és segítsék elő a két ország gazdaságának fejlődését.

A stratégiának megfelelően a kazah és a magyar gazdaságba integrálódó cégek széles körébe befektetve teremtenek szinergiákat a közép-ázsiai és közép-európai piacok között a következő nyolc évben.

Az alap befektetett összegének akár 50 százalékát Kazahsztánban, magas növekedésű, kazah kötődésű vállalatokba tervezik befektetni.

A társbefektetések lehetőséget biztosítanak a két ország leendő portfólióvállalatainak, hogy tapasztalatokat szerezzenek, és részesüljenek a kiterjedt nemzetközi befektetési együttműködésből származó integrált üzleti modell előnyeiből - áll a közleményben.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!