2p

300 milliárd értékben vásároltak Bónusz, illetve Prémium Magyar Állampapírt a pénteki kibocsátás során. Mindkét befektetés magasabb hasznot ígér, mint az eddigi államkötvények.

Két nap alatt 300 milliárd forint értékben keltek el az új Bonusz, illetve Prémium Magyar Állampapírok – tette közzé facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárcavezető szerint ez annak köszönhető, hogy a papírok kamata meghaladja a 11 százalékot, ugyanakkor biztonságos és kamatadómentes befektetések. A pénzügyér azt is megjegyezte, az új kötvények „a háborús infláció ellen” is védelmet nyújtanak.

Az új, magasabb kamatozású állampapírról először gulyás Gergely kancelláriaminiszter tett említést egy szeptember eleji kormányinfón, akkor azonban részleteket nem árult el róla. Később derült ki, hogy egy, a három hónapos diszkont kincstárjegyek hozamához kötött, afelett 1 százalék kamatprémiumot biztosító, hároméves futamidejű kötvényről van szó.

A Prémium Magyar Állampapírok kamata inflációkövető, afelett – lejárattól függően – 0,75, illetve 1,5 százalékot kamatprémiumot biztosító kötvény. A pénteken kibocsátott két sorozat első kamatperiódusában azonban a kamat fix 11,75 százalék – olvasható az ismertetőben.

Az egyes állampapírok hozamairól, esetleges átváltásulról laptársunk, a Privátbankár oldalán olvashatnak részletes elemzést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!