5p

Utolérhető-e az infláció magyar állampapírral, azaz lehet-e pozitív reálkamatot elérni? Elég nehéz, mert az eddigi inflációkövető kötvények csak késéssel követték az inflációt, és a fix kamatúak is elmaradnak tőle. Ám ebben még jöhet változás. Miért jó az, hogy az Ethereum nagy reformja nem okozott szembetűnő változásokat?

Lehet-e az inflációt felülteljesítő állampapírokat találni? – merült fel a kérdés a TrendFM reggeli műsorában, ahol Eidenpenz Józsefet, az Mfor.hu és a Privátbankár.hu főmunkatársát kérdezték. (Az adás a cikk végén meghallgatható.)

Míg az augusztusig eltelt egy évben 15,6 százalék volt a hivatalos inffláció Magyarországon, a legmagasabb hozamú fix kamatozású állampapír is csak alig 12 százalékot fizet, mint a 12 hónapos diszkont kincstárjegy. Ilyen szempontból nincsen éppen igazán vonzó inflációkövető kötvény sem, mert az annak nevezett PMÁP is csak évi 6,6 százalékot fizet még jó darabig, jövő júniusig.

Rugalmasabb kötvényekre lenne szükség

Csakhogy az infláció az utóbbi egy év pénzromlásának az adata, a jelenlegi kamatok pedig a következő egy évre vonatkoznak. Tehát akkor tudnánk pontosan megállapítani, lesz-e reálkamat, ha tudnánk, hogy mennyi lesz a következő egy év inflációja. A szakemberek többsége inflációcsökkenéssel számol az év végétől vagy a következő év elejétől. De hogy ez be fog-e következni és milyen ütemben, azt nem tudjuk.

Jobb lenne olyan inflációkövető kötvényt készíteni, ami gyorsabban, például negyedévente követi a pénzromlást. A következő napokban egyébként változás várható az lakossági állampapír-kínálatban.

Kapcsolódó cikkeink a Privátbankár.hu oldalon:

11 százalék feletti kamattal jönnek az új magyar állampapírok

Utoléri-e az inflációt a magyarok kedvenc állampapírja?

Milyen állampapírok jöhetnek, és milyen lenne az ideális?

Magyar állampapír 12 százalékos kamattal? Jövő héttől ilyen is lesz

Az Ethereumnál nagy változás történt szeptember 15-től, a Merge frissítés alapvetően átalakította a rendszer működését. Érzékelhető-e ez a gyakorlatban? Nem, ami azonban jó hír, mert a rendszer sima átállására utal. De ez is volt a cél, rövidtávon nem kell, hogy bármi látványos dolog történjen.

Hosszabb távon volt fontos a Merge

Ami igazán fontos, az inkább hosszabb távú folyamat eredménye lesz. Az egyik például az a hatalmas energiamegtakarítás, amit az új rendszerrel elértek, és 99,9 százalékra tehető. Ez környezetbaráttá, fenntarthatóvá teszi ennek a blokkláncnak a működését és ezzel elvileg megnyitja az utat olyan intézményi befektetők számára is, akik hasonló aggályok mellett eddig nem vásároltak belőle.

Kapcsolódó cikkünk a Privátbankár.hu oldalon:

9 jó és rossz dolog jöhet az Ethereum Merge után

Ezzel összefüggésben csökkent a kibocsátott ether-mennyiség is, amely eddig napról napra a piacra került. Az Ethereum “deflációssá válhat”, vagyis hosszabb távon csökkenhet a forgalomban levő érmék száma. Az Ethereum egy szép napon lekörözheti a Bitcoint is, annyi felhasználási lehetősége van, és annyiféle fejlesztés áll még előtte.

Hallgassa meg a teljes beszélgetést!

A Menedzsment Fórum Kft. (mfor.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. Az mfor.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek az mfor.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az mfor.hu felelősséget nem vállal. A Menedzsment Fórum Kft, mint az mfor.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Menedzsment Fórum Kft. (mfor.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!