2p

A Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő Opus Global Nyrt. az Appeninn Holding Nyrt.-ben meglévő 18,7 százalékos részesedéséből 9 százaléknyi eladására írt alá szerződést a kormányfő veje, Tiborcz István érdekeltségében lévő BDPST Zrt.-vel.

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) megjelent tájékoztatás csak az adásvétel tényét tartalmazta, a vételárat nem. Mindössze annyi derült ki, hogy az ellenértéket a BDPST még nem fizette meg. Erre december 20-áig van ideje, addig az Opus fenntartja a tulajdonjogát. Azt követően, hogy Tiborczék igazolják a vételár kiegyenlítését, Mészárosék legkésőbb két munkanapon belül kötelesek eltranszferálni nekik a 9 százalékos Appeninn-pakettet.

Tiborcz István Orbán Viktorral
Tiborcz István Orbán Viktorral

Az Opus Global szeptember 24-én tette közzé a BÉT honlapján, hogy az igazgatóság döntése értelmében – megfelelő feltételek teljesülése esetén – eladná az Appeninn Holding-ban meglévő kisebbségi, 18, 7 százalékos részvénycsomagját.

A tervezett tranzakcióból származó bevételt a tőzsdei társaság jelentősebb növekedési kilátásokkal rendelkező stratégiai üzletágainak fejlesztésére, illetve előkészítés alatt álló akvizícióinak megvalósítására fordítaná.

Az Opus ugyanakkor a további 9,7 százalékos részesedésétől is meg kíván válni – olvasható a cég közleményében. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!