2019. október 7. 10:37

Annak köszönhetően, hogy a háztartások több mint 1200 milliárd forinttal növelték az állampapír-tulajdonukat június elejétől augusztus végéig, azon idő alatt, amikor immár kamatadó-mentesen vásárolhatnak sorozatokat – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. A kormány célja 2023 végére a 11 ezer milliárdos állomány elérése.

A 7102,5 milliárd forintos augusztus végi lakossági állampapír-állományból a forintban denominált éven túl lejáró papírok 4393 milliárdra rúgtak, ez 1757 milliárddal volt több a május véginél. A növekedési ütem azonban hónapról hónapra mérséklődött. Míg júniusban 937 milliárd, júliusban 508,5 milliárd forintnyi volt a bővülés, addig augusztusban már „csak” 311 milliárd.

A növekedés döntően az új lakossági szuperpapír, adómentes és 5 éves időtávon évi közel 5 százalékos átlaghozamú Magyar Állampapír (MÁP) Plusz június elejei megjelenésének köszönhető, amelyből az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatása szerint az első három hónapban mintegy 1800 milliárd került új kezekbe.  Amiből az következik, hogy összességében az egyéb állampapír-sorozatokból valamennyivel többet adtak el.

Az 1757 milliárdból 568 milliárdot rövid lejáratú állampapírokból forgathattak át a magánszemélyek, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy ennyivel csökkent ezek birtoklása. Befektetési jegyekből 240 milliárd érkezhetett, vállalati kötvényekből 3 milliárd. Ezzel szemben tőzsdei részvényekből csak júniusban vettek ki 2 milliárdnyit a háztartások, júliusban már 15 milliárddal, augusztusban pedig 7 milliárddal növelték az állományukat.

A háztartásokra vonatkozó adatok tartalmazzák a háztartásokat segítő nonprofit intézmények által birtokolt állományokat is, azok 9 milliárddal nőttek június és augusztus között. E körbe jellemzően alapítványok tartoznak, köztük az a most már csak három Pallas Athéné nevű, amelyeket az MNB alapított.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek január legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 32 576 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 283 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.