9p

A Legjobb Feltörekvő Piaci Részvény Alap lett a Generali Amazonas Latin Amerika Részvény Alap a Privátbankár.hu Klasszis 2023-as szavazásán. Ennek apropóján beszélgetett Móra Mátével, a Generali Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserével Vég Márton újságírónk.

Minek köszönhető a díj és milyen hozamot lehetett elérni az Alappal?

2023-ban 22,4 százalékot 2022-ben pedig 20,69 százalékot lehetett elérni az alappal, így összességében véve két remek éve volt a Latin-Amerikai régiónak. Ez leginkább annak köszönhető, hogy ez a régió tele van energia és pénzügyi vállalatokkal, melyek a covid okozta gazdaági visszaesésben, illetve az alacsony kamatkörnyezetben nem teljesítettek jól. Amikor megjelent az infláció, energiaár sokk, majd a kamatemelések akkor látható volt, hogy a régióban tevékenykedő alacsony árazáson forgó érték alapú vállalatoknak ez kedvező lesz. A befektetők pedig megtalálták újra a régiót. Sikerült a benchmarkot is jelentősen felülteljesíteni, tudatosan egész évben részvény felül súlyt alkalmaztam az év során. 

Hogyan értékeli a tavalyi évet, milyen évet zártak?

Összességében véve tavaly kiváló évet zártak a pénz és tőkepiacok globálisan, egyedül talán a Kínai részvénypiac és gazdaság teljesítménye miatt lehet egy kis hiányérzetünk, de a többi régió teljesítménye, bőven kárpótolta a befektetőket. Így mi sem panaszkodhatunk, a részvény alapjaink kiváló teljesítménye mellett a Hazai Kötvény alapunk is jeleskedett 20 százalék feletti hozammal. Az abszolút hozam stratégiával kezelt portfóliókkal is elégedettek lehetünk hiszen mind a kiválasztott részvényeken mind a hosszú magyar kötvényeken realizált hozam kiemelkedő volt.

A piacokat tekintve elmondható, hogy egy jelentősebb 2022-ben lezajlott korrekció után fordultak meg a részvénypiacok, hiszen már vonzó árazáson forogtak. Akkor még nem gondoltuk, hogy a 2022 októberében elinduló emelkedő trend ilyen sokáig kitart, hiszen mást sem hallottunk a gazdasági médiából, csak olyan híreket, hogy a megemelkedett kamatkörnyezet mély recesszióba fogja sodorni a gazdaságokat, amit az inverz hozamgörbék is tükröztek. A részvénypiacok ennek ellenére kiválóan teljesítettek, mivel az infláció már az év eleji tetőzése után világ szerte csökkenésnek indult, USA-ban a gazdaság pedig ellenállónak bizonyult, kevesen gondolták, hogy a „no landing” forgatókönyv fog megvalósulni 2023-ban. A befektetők pedig elkezdték a kamatcsökkentést beárazni, ami egy kicsit korai volt, hiába figyelmeztettek a jegybankárok a „higher for longer” jelenségre.

Mit gondol, mikor érik el a jegybankok a céljaikat, mikor jöhetnek az első kamatvágások?

Ahogy fentebb is említettem az amerikai gazdaság a várakozások felett teljesített, a munkaerőpiac brutálisan feszes volt a vállalatok pedig a megemelkedett költségeiket tudták érvényesíteni az eladott termékek és szolgáltatások áraiban, így a profitráták sem sérültek. A kiskereskedelmi forgalom pedig nem esett vissza a magasabb inflációs számok ellenére sem, érvényesült a „sticky wages sticky price effektus”.

Azt gondolom, hogy eddig nagyon jól manőverezett az amerikai jegybank, hiszen a gazdaság eddig nem esett mély recesszióba és az infláció feletti harcban is egyre közelebb állnak a céljaik eléréshez még úgy is, hogy az idei év elején láttunk egy átmeneti emelkedést az elsődleges pénzromlási mutatóban. Az első negyedéves GDP adat pedig már elmaradt a várakozásoktól, és a foglalkoztatottsági adatok is az enyhülés első jeleit mutatják, gondolok itt az áprilisra vonatkozó nonfarm payrolls adatra, 175 ezres bővülést mutatott a márciusi 315 ezer fős bővüléssel szemben. A munkanélküliségi ráta 3,8 százalékról 3,9 százalékra emelkedett, az órabérek havi alapon 0,2 százalékkal nőttek, ami elmarad a 0,3 százalékos várakozástól, így 3,9 százalékra csökkentette az év per év alapú mutatót, amely 2021 júniusa óta a legrosszabb érték. A nyitott álláshelyek száma is mérséklődött, márciusban már csak 1,32 üres álláshely jutott egy amerikai munkanélkülire, pedig ez a szám 2022-ben még 2 felett volt. A felmondások aránya is folyamatosan csökkent az utóbbi időszakban, ami a munkaerőköltség csökkenésével és alacsonyabb inflációs nyomással járhat. Az előremutató indikátorok (ISM employment survey) azt mutatják, hogy további enyhülés várható a munkaerőpiacon. De hangsúlyozom, hogy ezek még csak az első jelek és még mindig nagyon feszesnek tartom a munkaerőpiacot.

A beszerzésimenedzser-index adatokat tekintve az ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe 49,2 pontra süllyedt, elmaradva a várakozásoktól az új megrendelések száma 49,1 értékkel is gyengébb jövőbeni várakozásokat sugall. A szolgáltató szektor, hasonlóan a feldolgozóiparhoz, 49,4 pontos értékkel alulteljesítő volt. Mindkét fontos index már a gazdaság zsugorodását jelzi előre. Azt gondolom, hogy további, enyhülés irányába mutató makrogazdasági adatokra van szüksége a jegybanknak, hogy megkezdje a kamatvágásokat.

Ha továbbra is erős marad a gazdaság, akkor a FED-nek nincs miért sietnie a kamatvágásokkal. Könnyen megeshet, hogy ha vágnia kell a jegybanknak, akkor annak nem kell annyira örülnünk, hiszen az a gazdaság jelentős lassulását jelentené, ami jelentősebb korrekciót válthatna ki a részvénypiacokon.

Ezzel szemben Európában talán könnyebb az ECB helyzete, itt várhatóan a nyár elején elindulhatnak az első kamatvágások. Azonban kérdés, hogy mennyire tudja függetleníteni magát az EKB az amerikai jegybanktól? A reálgazdaság itt közel sem annyira erős, mint Amerikában, tavaly 0 százalék körüli GDP növekedés után idén lehet egy enyhébb fellendülés, amit a monetáris lazító lépések támogathatnak. De az látszik, hogy az európai autóipar szenved, Kínai gazdaság visszaesése pedig az európai exportot fogja vissza.

Melyek most azok a régiók és szektorok a világban, amelyekbe érdemes befektetni?

Ha régiót kellene választani, akkor a Közép-Kelet európai régiót választanám, ha most ajánlani kellene. Azt gondolom, hogy még mindig ez az egyik leginkább alulértékelt régió, a nyugat európai részvénypiacok nagyságrendileg fair értéken vannak, az amerikai részvénypiac a historikus átlagos értékeltség felett van. A régiónk részvénypiacára a háború közelsége, a magas inflációs számok, a gazdasági visszaesések egyaránt negatív hatással voltak, de azt gondolom, hogy a háború egyszer véget fog érni, az infláció pedig már jelentősen csökkent. Az EU-s támogatások is ennek a régiónak kedveznek, ami pozitívan hat a gazdasági növekedésre, amiből a régiós bankszektor is profitál. Illetve azt se felejtsük el, hogy az osztalékhozamok is vonzóak a régiónkban, elég csak gondolni akár a magyar akár a román részvénypiacra.

Ha szektorokat kellene mondanom akkor a régiós bankszektorunk mellett nem lehet kihagyni a mesterséges intelligenciában tevékenykedő technológiai vállalatokat. Az AI láz jelentősen fűti a piacokat, mindenki találgatja, hogy milyen változásokat fog hozni a mindennapi életünkbe, de ezt egyelőre nehéz megjósolni, illetve azt is, hogy az amerikai piac sztárpapírja az Nvidia mellé mely vállalatok fognak felsorakozni és profitot termelni a mesterséges intelligenciából. Azt gondolom, hogy számos vállalat van, amely még profitálhat az AI storyból.

A jegybankok várható lazításával előtérbe kerülhetnek az európai kis kapitalizációjú papírok is melyek a szigorú monetáris politika, illetve az átmeneti gazdasági lassulás miatt alul teljesítőek voltak a nagy kapitalizációjú papírokhoz képest. A gazdaság várható jobb teljesítménye az év második felében elhozhatja ezen vállalatok felülteljesítését is akár, mivel vonzó árazáson forognak ezek a papírok, a small cap vállalatok teljesítménye a 10 éves hozam csökkenésével korrelálhat együtt, a csökkenő kamatok miatt felpöröghet az M&A piac és ezek a vállalatok sokszor felvásárlási célpontok is szoktak lenni. A tőkepiacokon meg egy csökkenő kamatkörnyezetben, amikor a large cap indexek viszonylag már beáraztak sok pozitív hírt akkor a befektetők áttérnek a small cap papírokra hiszen ott van tér még a növekedésre.

A magyar tőzsdén lát most olyan részvényt, amelyben kiemelkedő potenciál van?

Összességében véve emelném ki a magyar piacot. A BUX tavaly 38,42 százalékot emelkedett, de az idei évben is már 10 százalék felett jár, elévre a 70 ezer pontos szintet. A Közép-Kelet európai piac, köztük a magyar index is, lemaradó szokott lenni a fejlett piacokhoz képest, a befektetők mindig később találják meg ezt a régiót. Továbbra is azt gondolom, hogy van potenciál a magyar piacban, még mindig az egyik legolcsóbbnak mondható P/BV és Shiller PE-t tekintve. A blue chip papírok kiváló osztalékhozammal is kecsegtettek az idei évben is.

Miben látja az alapkezelő előnyét?

Azt gondolom, hogy amit elsőnek érdemes említeni az, hogy régiós együttműködés a Generalin belül új szintre emelkedett az elmúlt években. Ezeket a lehetőségeket nagyon jól ki tudjuk használni tudás és tapasztalat megosztására. Hetente beszélgetünk a cseh, lengyel, szlovén kollégákkal a részvénypiacokról, kötvénypiacokról, így például szinte azonnal információval rendelkezünk egy vállalati kötvény aukcióról, ami a régiónkban zajlik, de fontosnak tartom kiemelni, hogy részvény oldalon a régiókat és szektorokat felosztjuk egymás között így mélységében tudunk foglalkozni az egyedi részvény kiválasztásokkal ami egy ilyen piaci környezetben szükséges, a korábbi évekkel ellentétben, amikor az ember csak megvette a részvényindexeket amit tartott, nagy valószínűséggel szép hozamot ért el most már felértékelődik, ha valaki többet foglalkozik az egyes szektorokkal, illetve egyedi részvényekkel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!