Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!
Erőteljesen megugrott a tartós befektetési számlák (tbsz) aránya. Csak az első negyedévben több mint 61 ezerrel nőtt a befektetési szolgáltatóknál vezetett tbsz-számlák mennyisége, és március végére meghaladta az 580 ezret. Egyetlen év alatt csaknem 30 százalékos volt a bővülés – írják a BiztosDöntés.hu szakértői. A növekedés oka egyértelműen a tartós befektetéseken elért hozamok adómentessé tétele.
A szolgáltatók maguk is ösztönzik a hosszú távú befektetéseket, több tbsz-es akció is fut, ezért a BiztosDöntés szerint, aki most akar nyitni, tud miből válogatni. A jegybanki adatokból az derült ki, hogy az első negyedévben március végén már 580 ezer tbsz-t vezettek a hazai befektetési szolgáltatók, 61 ezerrel – 11,8 százalékkal – többet a 2025 véginél.
„Éves szinten még látványosabb a növekedés: a 2025 márciusának végén nyilvántartott, 453 ezerhez képest 28 százalékkal emelkedett a TBSZ-ek száma, vagyis egyetlen év alatt hozzávetőleg 127 ezerrel gyarapodott az állomány” – emlékeztetett Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A számlák számával párhuzamosan a rajtuk lévő befektetések piaci értéke is folyamatosan emelkedett. Március végén meghaladta a 8176 milliárd forintot, ami szintén erőteljes, 24 százalékos emelkedést tükröz egy év alatt. A BiztosDöntés.hu számításai szerint így egy tbsz számlára átlagosan 14,09 millió forintos egyenleg jutott az első negyedév végén. Ez ugyan némileg elmarad az egy évvel korábbi, 14,53 milliós átlagtól, de ezt magyarázhatja az újonnan nyitott számlák jelentős aránya is.
Gergely Péter szerint a tartós befektetési számlák iránti érdeklődés először 2023 nyarán ugrott meg, mert az akkori kormányzat – a már létező, 15 százalékos kamatadó mellett – 13 százalékos szociális hozzájárulási adót (szocho) vezetett be a legtöbb megtakarítás hozama után. A szabály alól fontos kivételt jelentettek viszont az állampapírok, amelyek lakossági vásárlásait így is próbálták ösztönözni. A tartós befektetésnek minősülő tbsz-ekre ugyanakkor az új teher bevezetése nem vonatkozott, így hirtelen ismét keresetté vált az addigra már háttérbe szorult konstrukció.
Az új szabályozás nyomán viszont sokan csak a szocho elkerülése érdekében nyitottak új tbsz-eket. Ezt a döntéshozók is gyorsan felismerték, így 2025 elejétől ismét változtak a feltételek. Ha a kisbefektető a gyűjtőévet követő 3 éven belül feltöri a számláját, 15 százalék szja-t és 13 százalék szochót kell fizetnie, vagyis ugyanannyit, mint egy normál értékpapírszámlán tartott befektetésnél. Öt éven belüli megszüntetésnél viszont már csak 10 százalék szja-val, és 8 százalék szocho-val kell számolni.
A szigorodó szabályok pedig a jelek szerint új lendületet adtak a tbsz-ek iránti érdeklődésnek. Emellett a kereslet növekedésében szintén szerepe lehet annak, hogy egyszerűbbé vált a számlanyitás is, egyre több helyen oldható meg online csatornán.
Számlanyitás tbsz Fotó: DepositphotosA pénzügyi szolgáltatók is kedvelik a tbsz-t
A tartós befektetési számlák nyitását a pénzügyi – illetve befektetési – szolgáltatók is igyekeznek ösztönözni, hiszen a konstrukció elősegíti az ügyfelek hosszabb távú elköteleződését is.
Tartós befektetési számlán is elindítható például a HOLD Online vagyonkezelés nevű szolgáltatása is. A konstrukcióval azokat az ügyfeleket célozza a befektetési szolgáltató, akik legalább középtávú befektetésben gondolkodnak, és infláció feletti hozamot szeretnének elérni. A HOLD Online vagyonkezelés szolgáltatása különösebb piaci jártasságot sem követel a kisbefektetőktől, hiszen az elhelyezett pénzt profi portfóliómenedzserek kezelik, átvállalva a befektetési döntés terhét az ügyféltől. Neki csak arról kell döntenie, hogy a kockázatvállalási hajlandósága alapján a három felajánlott portfólióból melyiket választja. A befektetés háromféle devizában is elindítható, miközben egyszerű és átlátható a díjazás: a szolgáltatásért csak vagyonkezelési díjat kell fizetni, ami az alapkezelési díjból és a sikerdíjból tevődik össze. A HOLD-nál a forgalmazott befektetési jegyek online vásárlására is megvan a lehetőség tbsz-számlára: ez a szolgáltatás viszont már követel valamekkora piaci ismeretet a kisbefektetőtől, hiszen neki kell döntenie egy adott alap befektetési jegyeinek vásárlásáról, illetve a portfóliójának kezeléséről.
Az Erste most akciót is futtat a tbsz számlákhoz kapcsolódóan: ennek keretében a frissen megnyitott számla akár két évig is díjmentes lehet, ha az ügyfél rendszeres Erste Future befektetést indít. Az akción kívüli díjazás sem túl bonyolult az Ersténél: a tbsz-nek számlánként havi 350 forint a fix költsége (ez legfeljebb négy számláig érvényes), amelyen felül – a normál értékpapírszámlához hasonlóan – 0,015 százalék állományi költséggel kell számolni.
A Gránit Banknál az eBank applikációban is megnyitható a tbsz számla, amelynek vezetése a lakossági ügyfelek számára díjmentes. A Gránit Banknál most a rendszeres befektetésekhez kapcsolódóan fut akció. Ennél, ha az ügyfél rendszeres megtakarítás keretében egy éven át, legalább havi 5 000 forint értékben vásárol befektetési jegyet, a havi megtakarításával megegyező összegű, de legfeljebb 40 000 forint egyszeri jóváírást kaphat. A rendszeres megtakarítás tbsz számlán is elindítható.
Szintén elindítható tbsz-en a K&H Értékpapírnál az online kereskedési platformokon elérhető, rendszeres és automatikus tőzsdén kereskedett alap (ETF) befektetés. Ennél most akció is fut, amelyben a 18 és 30 év közötti ügyfeleknek a számlavezetés díjmentes, és vételi díjjal sem kell számolni. Emellett a feltételek teljesítésekor – életkortól függetlenül – akár 30 ezer forint díjkedvezményt is jóváírnak a számlán.
Az OTP Banknál egész évben fut az értékpapírszámlákat – köztük a tbsz-eket – érintő akció. Ennél az OTP internet- és mobilbankban nyitott értékpapírszámlák számlavezetési díját elengedik 2026. december 31-ig, a teljes állományra vonatkozóan.
A MagNet Banknál betétes tbsz érhető el, Adócsillapító Tartós Megtakarítási Számla néven. A fiókban megnyitható konstrukciónál nincs havi számlavezetési díj. Az elérhető éves kamat a jegybanki alapkamatnál 4 százalékponttal alacsonyabb, vagyis jelenleg 2,25 százalék.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!