4p

Komoly energiapiaci ügyleteket jelentettek be pénteken. Ennek keretében az Opus Global megszerezte a Titászt, az E.ON növelte a tulajdonrészét az Elmüben és az Émászban, míg az MVM az E.ON Hungáriában szerez kisebbségi részesedést.

Igen komoly változásokat jelentettek be pénteken, amelyek több áramszolgáltató és energetikai vállalkozást érintenek. Megfordítva persze azt is mondhatjuk, hogy a vállalatok kicsi racionalizáltak, és döntően kisebbségi tulajdonrészek cseréltek gazdát.

Az Opusé lett a Titász

Az Opus Global Nyrt. szerezheti meg az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. 100 százalékos részvénycsomagját, miután a tőzsdei társaság és az E.ON Hungária Zrt. német anyavállalata megállapodást kötött a társaság értékesítésének feltételeiről – közölte az Opus a BÉT honlapján. A szerződéskötéssel az Opus Global Nyrt. igazgatósága hosszú távú elkötelezettségét fejezi ki a hazai energetikai befektetések területén, amely a tőzsdei társaság stratégiai portfóliójának egyik húzóágazata. A tranzakció sikeres zárása esetén az Opus nagy értékű, stabilan jövedelmező vagyonelemmel gyarapodik.

A közlemény szerint a Tiszántúli Áramhálózati Zrt. az egyik legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtja a magyar villamosenergia-piacon. A társaság eszközeinek értéke folyamatosan nő, összértékük meghaladja a 100 milliárd forintot a vállalat legutóbbi, 2018. évi beszámolója szerint. A jövőbeli fejlesztések célja újszerű hálózati megoldások kialakítása a zöldenergia mind szélesebb körű felhasználására, az „okos otthonok” elterjedésére, valamint az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó infrastrukturális elvárásokra. A társaság szolgáltatási területén épül fel a tervek szerint a BMW debreceni gyára az utóbbi évek legnagyobb autóipari beruházásaként. A nemzetgazdasági szinten jelentős üzem várhatóan fellendíti a régió gazdaságát, a beszállító vállalkozások villamosenergia-igényének kiszolgálása további értékteremtő fejlesztéseket és növekedési potenciált generál a Titász számára.

Az áramhálózati társaság megvásárlásával az Opus Global Nyrt. fokozhatja az energetikai divíziójának hatékonyságát, kihasználva például azokat a szinergiákat, amelyek a Titász és a TIGÁZ szolgáltatási területének átfedéséből származnak. Magyarország legnagyobb vezetékes földgázelosztó társaságában a befektetési holding alapkezelője által kezelt energetikai magántőkealap nyáron szerzett közvetett tulajdont. A Tiszántúli Áramhálózati Zrt. megvásárlásával teljesebbé válhat az értéklánc az Opus Global energetikai divíziójában. A befektetési holding stratégiájában határozott jövőképpel rendelkezik a jelentős növekedési lehetőségeket kínáló ágazatban, folyamatosan vizsgálva az üzleti lehetőségeket.

Az E.ON vásárolt is, cserélt is

Az E.ON, amellett, hogy kiszállt a Titászból, más tranzakciókat is végrehajtott. A német tulajdoni hátterű társaság ugyanis 2019. október 4-én több megállapodást jelentett be, mint fogalmaznak közöttük egy olyan stratégiai eszközcserét is, mely a megújuló E.ON Hungária csoport alapjait teszik le.

2019. szeptember 18-án az E.ON SE megszerezte az RWE 76,8 százalékos tulajdonrészét az innogy SE-ben. Mint fogalmaztak, ez a tranzakció egy jelentős lépés azon céljuk elérésében, hogy egy olyan társasággá váljanak, amely képes a holnap energiavilágát és a jövőt alakítani. Magyarországon az innogy az Elmű Nyrt. és az Émász Nyrt. többségi részvényeseként van jelen. Az E.ON Hungária Zrt. 2019. október 2-án megvásárolta az EnBW (Energie Baden-Württemberg) csoport 27 százalékos Elmű és Émász részvénycsomagját.

Az E.ON Hungária Zrt. tulajdonosa, az E.ON Beteiligungen GmBH 2019. október 3-án elvi keretmegállapodást kötött az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel (MVM) (amely részvényes az Elműben és az Émászban is), valamint az Opus Global Nyrt.-vel (Opus). A megállapodás részeként az E.ON-nak szándékában áll megszerezni az MVM ELMŰ és ÉMÁSZ részesedését több más tranzakciós lépéssel együtt, melyekkel egy kiegyensúlyozott és optimalizált portfoliót hoz létre, továbbá lehetővé válik az innogy csoport gyors integrációja Magyarországon

Az E.ON Hungária csoport a keretmegállapodásban rögzített általános feltételek alapján a következő stratégiai tranzakciókat hajtja végre:

  • Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. eladása az Opus számára
  • Az ÉMÁSZ Hálózati Kft. értékesítése az MVM csoportnak
  • A Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft. közvilágítási üzletben lévő 50%-os részesedés eladása az MVM-nek
  • Az MVM pénzügyi befektetőként 25%-os kisebbségi részese

A vállalat közleménye szerint az előrevetített magyarországi tranzakciókon túl az MVM és az E.ON abban is megállapodott, hogy közösen megvizsgálják egy potenciális együttműködés lehetőségeit Romániában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!