Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
MTI

Az árbevétel és az eredmény is jócskán nőtt, hát még a vendégek száma.

A McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. az éttermek felét tulajdonló franchise partnereken kívül tavaly 27,62 milliárd forint árbevételre tett szert, ami 3,91 milliárd forinttal több az előző évinél, adózott eredménye pedig 2,9 milliárd forint volt és 1,23 milliárddal haladta meg a 2016. évi értéket - közölte a vállalat az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint tavaly a vendégek száma Magyarországon 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az étteremhálózat évente átlagosan mintegy 80 millió vendéget szolgál ki.



A vállalat a múlt évben nem nyitott új éttermet az országban, viszont 5 meglévő éttermét átalakította, idén júniusban pedig 500 millió forintból épített kétszintes autós éttermet Gyöngyösön .

Jelenleg 89 McDonald's étterem működik Magyarországon, 40 vállalati, 49 pedig franchise partnerek üzemeltetésében. Az étteremhálózatnak 2015-ben 4600 dolgozója volt, jelenleg 5800 embert foglalkoztat. A McDonald's száznál több országban, több mint 36 ezer egységgel van jelen. Magyarországon az első McDonald's étterem 1988-ban Budapesten létesült - közölte a vállalat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.

 

Legyen Ön is előfizetőnk!

Előfizetőink naponta 4-6 egyedi, máshol nem olvasott,
minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, az első hónapban 390 forintért.