2018. február 23. 09:57
mfor.hu

Rekordszintű árbevételt és profitot ért el a német óriásvállalat, a Henkel. Ennek köszönhetően az osztalékot is emelik.

Soha nem volt még ekkora árbevétele a Henkelnek, a vállalt 20,029 milliárd eurós forgalmat ért el 2017-ben. A cég közleménye szerint a névleges növekedés 7,0 százalékos, míg a szerves növekedés 3,1 százalékos volt. A Henkel nem csak az árbevételt tekintve, de a nyereségben is, és az egy részvényre jutó eredményben is új csúcsot ért el. A javuló eredményekből a részvényesek is profitálnak, hiszen az osztalék 10,5 százalékkal növekszik, és elsőbbségi részvényenként 1,79 eurót tesz majd ki.

A 2018-as pénzügyi év egészére a Henkel 2 és 4 százalék közötti szerves árbevétel-növekedésre számít minden egyes üzletágát illetően. Várakozások szerint a korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT-marzs) több mint 17,5 százalékra nő mindhárom üzletág közreműködésével. Az elsőbbségi részvények korrigált hozamának növekedése pedig 5 és 8 százalék között lesz figyelembe véve a valuta árfolyamok bizonytalanságát, különös tekintettel az USA dollár árfolyam ingadozására.