3p

A kormányzati beszerzések központosításának újabb fejezete érkezett el a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent rendeletnek köszönhetően.

A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Máger Andrea jegyzi azt a rendeletet, mellyel egy új állami tulajdonban lévő társaság tulajdonosi joggyakorlóját nevezte meg. A péntektől már hatályos rendelet értelmében a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda alá kerül.

Mostantól ehhez az emberhez kell fordulnia Rogánnak, ha új luxustáskát akar
Mostantól ehhez az emberhez kell fordulnia Rogánnak, ha új luxustáskát akar

Ezzel a kormányzati kommunikációért felelős Rogán Antal az állam informatikai beszerzéseinél is megkerülhetetlen lesz. Az ügynökség működéséről és a központosított informatikai beszerzések menetéről még tavaly év végén jelent meg egy kormányrendelet a Magyar Közlönyben. Ennek értelmében beszerzési tárgyanként és érintett szervezetenként 15 millió forintot elérő és a 250 millió forintot meg nem haladó beszerzési igényt fogja megvizsgálni. Az ezt meghaladó érték esetében viszont a beszerzési igényt állásfoglalásra megküldi a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsnak. A végső jóváhagyás ugyanakkor a rendelet szerint több esetben az e-közigazgatási és informatikai fejlesztések egységesítéséért felelős minisztertől, azaz a miniszterelnök kabinetfőnökétől, Rogán Antaltól érkezik.

Az ügynökségnek az érintett szervezetek az eljárás lefolytatásáért központosított közbeszerzési díjat fognak fizetni. Ennek mértéke az eljárás eredményességétől és értékétől függ és a nettó érték néhány százalékát jelenti. 

Az érintett állami szerveknek és vállalatoknak minden év március 31-ig kell feltöltenie az éves IT-fejlesztési és -beszerzési tervét a Központosított Informatikai Beszerzési Rendszerbe (KIBER).

Rogán Antaltól nem áll távol egyébként az informatika világa, hiszen tavaly 42,6 millió forintot kapott a MobilSign Kft.-től találmányhasználati díjként. Még 2015 nyarán ugyanis Rogán két társával, Csík Balázzsal és Lengyel Csabával együtt kérte egy elektronikus aláírási, illetve azonosítási eljárás levédését.

A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.-t az Opten adatai szerint 2019. március 28-án alapították és április 10-én jegyezték be. Az 50 millió forint jegyzett tőkével létrehozott társaság igazgatósági elnöke Siroki Attila József, mellette Koszorus László Gáspár, fideszes képviselő és Takács József tűnik fel igazgatósági tagként. A felügyelő bizottságban 3 személy kapott helyet: Nagy Béla, Gulyás-Kovács Gergely (aki korábban a Fidesz politikai tanácsadója volt) és Solymár Károly, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!