A Richter közleménye szerint Cserháti Péter július 1-i hatállyal mond le igazgatósági tagságáról. A döntés hátterében az áll, hogy felkérést kapott miniszteri tanácsadói feladatok ellátására az egészségügyi kormányzatban. A vállalat az erről szóló közleményében nem jelzett más személyi változást, és nem közölt információt arról sem, hogy ki veheti át Cserháti Péter helyét az igazgatóságban. A Richter emellett létszámcsökkentés is bejelentette, több mint 30 embert küldenek el, a versenyképességgel kapcsolatos átállás és fejlesztések miatt.
Távozik egy igazgatósági tag a Richtertől
Távozik a Richter igazgatóságából Cserháti Péter, miután miniszteri tanácsadói felkérést kapott az egészségügyi kormányzatban – jelentette be a gyógyszergyártó a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

