2p

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Kína vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, az Egyesült Államok pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

A két ország képviselői pénteken egy időben jelentették be, hogy tető alá hozták a régóta várt részmegállapodást, amelyről az első pletykák már korábban kiszivárogtak.

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren közölte azt is, hogy azonnal megkezdik a tárgyalásokat az átfogó megállapodás megkötésének érdekében, nem várják meg a jövő novemberi amerikai elnökválasztást. Jelezte, hogy a kínai importtermékekre korábban bevezetett pótvámok közül a 25 százalékos tarifa érvényben marad, a többit pedig 7,5 százalékra csökkentik. Megerősítette, hogy a december 15-re beütemezett vámemelés elmarad.

Pekingben az érintett minisztériumok magas rangú képviselői sajtótájékoztatójukon rámutattak, hogy a megállapodás védeni fogja a külföldi cégek érdekeit Kínában, csakúgy mint a kínai vállalatok jogos érdekeit az Egyesült Államokban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!