2p

Soha nem estek még pontértékben olyan mértékben a vezető amerikai tőzsdeindexek, mint a hétfői kereskedésben. A mutatók ráadásul százalékosan is a legnagyobb zuhanások egyikét szenvedték el.

Óriási pánik jellemezte hétfőn az amerikai tőzsdéket, a befektetők bármi áron szabadulni próbáltak a részvényeiktől. Jellemző, hogy a nyitás után az esés mértéke meghaladta a tolerancia szintet, így 10 percnyi kereskedést követően negyedórás szünetet rendetek el. Ez azonban csak időlegesen nyugtatta meg a kedélyeket, a nap során összességében lefele tartottak az indexek.

A zárásra jött a fekete leves, hiszen a napi mélypont környékén fejezték be a kereskedést a mutatók. Jelentős gyengülést a szakértők azzal magyarázták, hogy a befektetők egyre jobban tartanak a koronavírus rohamos terjedésének gazdasági hatásaitól, amit tetézett hétfőn az olajárak beszakadása miatti befektetői pánik.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 2013,76 ponttal, 7,79 százalékkal, 23 851,02 pontra zuhant. Az S&P 500-as mutató 225,81 ponttal, 7,6 százalékkal gyengült, és 2746,56 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 624,94 pontot, 7,29 százalékot vesztett értékéből, és 7950,68 ponton zárt.

A mostani zuhanás pontértékben minden idők legnagyobb csökkenése volt, igaz százalékosan messze van az rekordtól A 1929-es gazdasági válság idején ugyanis volt olyan nap, amikor 22 százalékkal zuhant a mutató értéke, akkoriban egyébként több olyan nap is volt, amely megrengette a piacokat. Az utóbbi évtizedekben az 1987-es karchról érdemes megemlékezni, amikor az index legnagyobb esése 9 százalékos volt, a legutóbbi, 2008-as válság során a legnagyobb napi esés a mostanihoz hasonló mértékű, 7,87 százalékos volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!