3p

Megroggyanhat a Fidesz a Novák-botránytól? Kitört a belharc a pártban?
Mi lesz az uniós pénzekkel és a magyar gazdasággal?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Lengyel Lászlóval -
vegyen részt és kérdezzen Ön is a Pénzügykutató Zrt. vezetőjétől!

2024. február 28. 15:30

A részvétel ingyenes,
regisztráljon itt!

Két dobogós helyet is megszereztek a Privátbankár.hu és az Mfor.hu újságírói az Equilor Befektetési Zrt. által meghirdetett kereskedési versenyen.

Az Equilor Befektetési Zrt. újságírók számára kereskedési versenyt hirdetett, amelynek során négy héten keresztül százezer virtuális dollárt lehetett “forgatni” a nemzetközi részvénypiacokon. A Privátbankár.hu és az Mfor.hu újságírói, Eidenpenz József és Király Béla az első és a harmadik helyet is megszerezték az egyéni mezőnyben (csapatban nem indultak).

Nyerni 8,3 százalékos eredménnyel sikerült, vagyis a 100 ezer dollár négy hét után 108 340 dollárt ért. A legnagyobb eredményt a – közel másfél évtizedes csúcson levő – amerikai földgázra szóló short ETF-el (tőzsdén kereskedett alappal) sikerült elérnie az első helyezettnek, amikor a gáz ára a nagy magasságokból jelentősen korrigált lefelé. Valamint három, a bitcoin-bányászatban érdekelt technológiai vállalat részvényeivel.

A legnagyobb veszteséget pedig egy negyedik bitcoin-vállalkozás, valamint a Chegg (CHGG) nevű amerikai távoktató cég papírja okozta. Az eredmények:

Egyéni verseny:

  • I. Eidenpenz József
  • II. Nagy Károly
  • III. Király Béla

Csapatverseny:

  • I. Millásreggeli
  • II. Magyar Nemzet
  • III. Trend FM

A Menedzsment Fórum Kft. (mfor.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. Az mfor.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek az mfor.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az mfor.hu felelősséget nem vállal. A Menedzsment Fórum Kft, mint az mfor.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Menedzsment Fórum Kft. (mfor.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!