3p

Ismét csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma Kínában. Jó hír az is, hogy napok óta többen épülnek fel a betegségből, mint ahányan megbetegszenek. Dél-Koreában viszont hirtelen súlyosbodni kezdett a helyzet: néhány nap alatt több százan fertőződtek meg – többségük valószínűleg egy szekta szertartásain kapta el a vírust.

Egy nappal a pénteken jelentett emelkedés után ismét csökkent a napi új fertőzöttek száma a koronavírussal összefüggésben Kínában.

20 ezren már meggyógyultak 

Péntek éjfélig 397 új beteget diagnosztizáltak, többségüket - 366-ot - a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupejben (ennek a tartománynak a központja Vuhan).  

(MTI/EPA/Rolex Dela Pena)
(MTI/EPA/Rolex Dela Pena)

Testhőmérséklet ellenőrzés a koronavírus terjedése elleni óvintézkedésként

Az összes fertőzött száma 76 288-ra emelkedett, adta hírül az MTI. Újabb 109 halálozással a járvány immár 2345 életet követelt.

Pozitív hír ugyanakkor, hogy a hivatalos közlések szerint 2393 újabb páciens gyógyult meg péntek éjfélig, amivel a felépült betegek száma 20 ezer fölé emelkedett.

Ezzel az egy napon belül jelentett gyógyultak száma immár negyedik egymást követő napon haladta meg az új fertőzöttekét.

Vészhelyzet Dél-Koreában  

Radikálisan romlott ugyanakkor a helyzet a szomszédos Dél-Koreában, ahol néhány nap alatt több mint száz új fertőzöttet diagnosztizáltak: péntekre a betegek száma 200 fölé nőtt.   

A fertőzés központja az ország délkeleti részén fekvő 2,5 milliós város, Daegu, ahol egy ember már életét is vesztette a vírus következtében. A települést a dél-koreai kormány „különirányítású zónának” nyilvánította.

Egy hónappal a vírus kitörése után most már vészhelyzetben vagyunk.

-jelentette ki Chung Se-kyun. A dél-koreai miniszterelnök szerint eddig az volt a cél, hogy ne engedjék be a fertőzést az országba, most viszont már az a feladat, hogy megakadályozzák annak terjedését országon belül.

Daegu polgármestere egyúttal arra szólította fel a lakosokat, hogy maradjanak otthon, ha pedig mégis ki kell menniük az utcára, akkor mindenképp hordjanak védőmaszkot.

A szektatag, aki nem engedte megvizsgálni magát      

Az új fertőzöttek nagy része egy Dél-Koreában alapított szekta, a Shincheonji Church of Jesus tagjai közül kerül ki.

A helyi hatóságok szerint a legtöbb embert egy 61 éves hívő fertőzte meg, aki megtagadta, hogy megvizsgálják, és továbbra is járt az összejövetelekre, amelyeken mintegy ezer ember vett részt.

A Spiegel szerint a szekta alapítója és vezére, Lee Man-hee az „Ördög művének” nevezte a vírust, amely szerinte próbára teszi a hitet.

Dél-Koreában eddig ketten haltak bele a betegségbe: egy 63 éves férfi és egy 50 év körüli nő.   

Hazahozzák az uniós polgárokat

Franciaország eközben egy újabb repülőgéppel 28 francia és 36 egyéb uniós állampolgárt hozott el a vírus kínai gócpontjából, Vuhanból. Egyikük sem fertőzött.

A járvány kezdete óta a harmadik ilyen francia repülőgép pénteken érkezett meg a párizsi Roissy repülőtérre.

Franciaországban továbbra sincs új fertőzött. 12 beteg közül négyen vannak még kórházban, de egyikük állapota sem súlyos. Heten meggyógyultak, egy nyolcvanéves kínai turista viszont életét vesztette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!