3p

Az EY kutatása szerint tavaly tízből még csak egy magyarnak volt magán egészségbiztosítása, az Allianz biztosító szakértői úgy látják, hogy azóta viszont folyamatosan nő a biztosítottak száma.

A magánegészségügyi szolgáltatók piacának növekedése mellett, a magánellátások költségei átlagosan 30 százalékkal emelkedtek ebben az időszakban, amit egyre kevesebben tudnak zsebből fizetni, így egyre nagyobb a magán egészségbiztosítási szolgáltatásra való igény. Az Allianz egy év távlatából megvizsgálta a 2022 nyarán bevezetett, járó- és fekvőbeteg-ellátásra egyaránt fedezetet nyújtó magán egészségbiztosításával kapcsolatos tapasztalatait és statisztikáit.

A Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. reprezentatív kutatása szerint idén már közel 350 ezer forintra emelkedett a magyar háztartások évi egészségügyi kiadása, ami az egy évvel korábbi 290 ezer forinthoz képest jelentős növekedés. Az emberek harmada rendszeresen vesz igénybe valamilyen privát egészségügyi szolgáltatást, viszont 50 százalék még mindig zsebből fizet ezekért, pedig magán egészségbiztosításon keresztül is finanszírozható a magánorvosi ellátás, méghozzá kedvezményesebben.

Az Allianz biztosító tapasztalatai szerint folyamatosan nő az igény a magán egészségbiztosítások iránt. Az emberek elsősorban a várakozási idő csökkentése miatt kötnek ilyen biztosítást, hiszen jellemzően néhány napon belül sorra lehet kerülni a magánrendelőkben. Emellett a professzionális szolgáltatás (beleértve az ellátásszervezést, a kellemes intézményi környezetet, a kiváló szakembereket és modern diagnosztikai eszközöket) is döntő tényező. A náluk szerződők átlagéletkora 38 év. A járóbeteg fedezeteket nyújtó biztosítás esetében 36 év, a fekvőbeteg csomagnál 42 év, míg a kombinált járó- és fekvőbeteg csomagnál 40 év az átlagéletkor.

A magánrendelések felé veszik az irányt a magyarok. Fotó: Depositphotos
A magánrendelések felé veszik az irányt a magyarok. Fotó: Depositphotos

A labor, diagnosztikai és a szakorvosi vizsgálatokat vesszük igénybe a leggyakrabban

„Az adataink szerint a laborvizsgálatok, a fejlett képalkotó diagnosztikai vizsgálatok, és a szakorvosi ellátás tartoznak a legkeresettebb magánegészségügyi szolgáltatások közé, és az emberek ezekre költik a legtöbbet, ha az egészségükről van szó” – mondta Dr. Karai Gábor, az Allianz Egészségprogram szolgáltatópartnere, a Teladoc Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A szakorvosi vizsgálatok közül a bőrgyógyászati, nőgyógyászati, fül-orr-gégészeti, ortopédiai és az ultrahang vizsgálatok vezetik a top 5-ös listát, de a legnépszerűbb vizsgálatok közé tartozik a gasztroenterológia, az endokrinológia, a kardiológia, a belgyógyászat és a szemészet is.

Ami az egészségtudatosságot illeti, az Allianz témában végzett tavalyi online felmérése rámutatott, hogy a válaszadók közel 32 százaléka vesz részt rendszeresen különféle kivizsgálásokon, a kutatást megelőző három évben pedig a kitöltők több mint fele járt valamilyen szélesebb körben ismert specifikus vizsgálaton.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!