3p

A Belügyminisztérium szerint Takács Péter az utcán adott interjúban nem pontosan fogalmazott, így félreérthető nyilatkozatot adott, és szavait úgy értelmezték, mintha „minimum 70, maximum 80 tanulmány, szakértői anyag állna a rendelkezésére”.

Beperelte a K-Monitor a Belügyminisztériumot (BM) a miatt a 70-80 darab, titkosított egészségügyi tanulmány miatt, amelyekre Takács Péter egészségügyi államtitkár utalt egy korábbi interjúban – írja a 24.hu.

Takácsot a Partizán még áprilisban kérdezte arról, hogy a kormány miért nem hozza nyilvánosságra a 2020-ban a Boston Consulting Group (BCG) nemzetközi tanácsadó cég által készített, az egészségügy átalakítására vonatkozó tanulmányt, amit tíz évre titkosítottak. Erre akkor az az államtitkár azt felelte, hogy egyrésztt „a Boston Consulting egy döntés-előkészítő anyag, mint annyi más, 70-80 ilyen van csak az egészségügyi ágazatban”, másrészt, hogy a dokumentum azért titkos, mert „döntés-előkészítő, amiben egy csomó minden olyan van, amelyet a kormány nem szeretne megvalósítani, de alkalmasak arra, hogy hergeljék vele az állampolgárokat”.

Nem olcsó munkáról van szó, a  több száz oldalas, Stratégiai és komplex átalakítási tervek kidolgozása az egészségügyi ágazatban címet viselő anyagért 780 ezer euró (jelenlegi árfolyamon körülbelül 308 millió forint) plusz áfát szurkolt le a belügyi tárca.

A K-Monitor által korábban indított perben tavaly másodfokon már kimondta a bíróság, hogy a BM-nek ki kell adnia azt a közpénzek átlátható felhasználásáért és a korrupció visszaszorításáért dolgozó civil szervezetnek, ám a Kúria az elsőfokú ítéletet hagyta helyben, vagyis azt, hogy az anyag titkos maradjon. Majd az Alkotmánybíróság később elutasította a K-Monitor panaszát, a döntés szerint 2030-ig nem ismerheti meg a nyilvánosság a reformtervezetet. A szervezet azonban újra beperelte a BM-et, ezúttal azért, hogy a Takács Péter által említett 70-80 döntés-előkészítő anyag listáját adja ki a tárca.

Takács Péter félreérthető nyilatkozatot tett
Takács Péter félreérthető nyilatkozatot tett
Fotó: MTI

Bár Takácsot a bíróság tanúként beidézte, ő nem jelent meg a júliusi tárgyaláson. Azt állította, hogy nem kapta kézhez az idézést. A bíró ezután úgy döntött, hogy a BM köteles kiadni a K-Monitornak azon tanulmányok, szakértői anyagok listáját, amelyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma, majd a BM egészségügyi rendszer vagy annak egyes területeinek állapotáról, átalakításáról készíttettek 2020 óta.

A BM fellebbezett. Indoklásuk szerint

az államtitkár az utcán adott interjúban nem pontosan fogalmazott, így félreérthető nyilatkozatot adott, és szavait úgy értelmezték, mintha „minimum 70, maximum 80 tanulmány, szakértői anyag állna a rendelkezésére”.

A BM szerint a K-Monitor adatigénylésének megfelelő dokumentumból összesen két darab van, az egyik a titkosított BCG-tanulmány, amit a civil szervezet már korábban megpróbált kiperelni. A másik pedig egy a hálapénz kivezetéséről szóló 2023-as hatástanulmány, amelyet 2024-ben hozott nyilvánosságra a BM. A per novemberben másodfokon folytatódik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!