2p

A fővárosban az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára elérte az 1 millió 554 ezer forintot tavaly a negyedik negyedévben, a növekedés üteme ugyanakkor lassult - közölte az Otthon Centrum kedden az MTI-vel.

Ez a fajlagos ár 26,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, 2022 harmadik negyedévéhez képest viszont mindössze 3,5 százalékkal emelkedett. Mindez azt jelzi, hogy a növekedés üteme lassult az utóbbi hónapokban mondta Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője a közlemény szerint.

A városrészek között jelentős árkülönbséget mért az ingatlanközvetítő hálózat, 948 000 és közel 2,9 millió forint között váltakoztak kerületenként az átlagos kínálati négyzetméterárak. A legdrágább kerületek sorrendjében az V. kerület vezet 2,895 millió forintos fajlagos árral, a második helyen a II. kerület áll 2,71 millió forinttal, harmadik a sorban 2,63 millió forinttal az I. kerület. A többi budai és belvárosi kerületben 1,5 millió forint körül alakult az újépítésű lakások négyzetméterára, míg a külső pesti kerületekben és a XXII. kerületben 1 millió forint körüli négyzetméterárak a jellemzőek. A legolcsóbb továbbra is a XXIII. kerület átlagosan 948 ezer forinttal. Tavaly a negyedik negyedévben Budapesten 346 új építésű lakásberuházás volt folyamatban, ezekben 27 900 lakás épül.

Rámutattak, hogy 72 projekttel, valamint 8900 lakással a legtöbb beruházás és lakás továbbra is a XIII. kerületben épül, amely évek óta stabilan tartja magát az első helyen. A második helyen a XI. kerület áll 43 beruházással és 5600 épülő lakással. A legkevesebb projekt és lakás az V. kerületben épül, ahol mindössze egy projektben kínálnak lakásokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!