„A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint már közel félmillió határon túli magyar regisztrált az április 12-i országgyűlési választásokra, elsősorban Romániából, Szerbiából és Szlovákiából, a kutatások alapján pedig ennek döntő többsége a Fideszre szavaz. Ez a tömeg akkora, mintha Debrecen, Miskolc, Szeged és Pécs teljes választókorú lakossága szavazna – csak éppen Magyarországon kívül élve” – fogalmazott a DK alelnöke, Rónai Sándor, hozzátéve: ez a félmillió szavazat akár négy extra parlamenti mandátumot is jelenthet a Fidesznek, ami eldöntheti a választások kimenetelét, sőt újabb egypárti kétharmadhoz vezethet – közölte a párt.
Fotó: MTI
„Elfogadhatatlan, hogy olyan emberek döntsenek Magyarország jövőjéről, akik soha nem éltek itt, soha nem adóztak itt, és nem viselik döntésük következményeit. A DK válasza egyértelmű: nem kérünk még négy évet a Fideszből, és nem fogadjuk el, hogy a Fidesz győzelme határon túli szavazatokon múljon” – mondta Rónai Sándor.
A DK a rendkívüli parlamenti ülésen benyújtja a határon túliak szavazati jogának megszüntetéséről szóló törvényjavaslatát, a kormányváltás után pedig egy átfogó választójogi reformcsomagot terjeszt az Országgyűlés elé.
A Tiszát nyílt állásfoglalásra kényszerítenék
Rónai Sándor szerint a DK által kezdeményezett rendkívüli ülés arra is kényszeríti a pártokat, hogy végre színt valljanak a kérdésben. A Fidesz és a Mi Hazánk álláspontja ismert, a Tisza Párt viszont továbbra is hallgat, miközben Magyar Péter korábban többször kiállt a határon túliak szavazati joga mellett.
A DK felszólítja a Tiszát, hogy ne titkolózzon tovább a saját választói előtt. „A Demokratikus Koalíció nem titkolózik. Megalakulása óta következetesen ellenzi a határon túliak szavazati jogát, akkor is, amikor ezért támadások érték. A DK szerint a kormányváltás után csak egy erős baloldal jelent garanciát arra, hogy többé ne szavazhasson magyar választásokon, aki soha nem élt és soha nem adózott Magyarországon.”
