2p

Nagy Ervin heti három-négy napot tölt a Tisza párt szervezésével.
 

"Nem akarom elszerepelni Péter elől ezt a történetet és egyébként sem vagyok olyan alkat, aki állandóan ott liheg és állandóan mutatni akarja magát. Nincs erre szükségem" – mondta a színész a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában, hozzátéve, "nem is lenne hiteles, ha én odaállnék hőmérőzni a Péterffybe vagy felcsapnék mozdonyvezetőnek".

Szerinte tehát szó sincs arról, hogy törés van közte és Magyar Péter között, az egyik napon például kint volt vele a gáton az árvízi védekezés során.

Mint mondta, olyan dolgokkal szeret foglalkozni a párt körül, amit önazonosnak érez, például vendégeket szervez az október 23-i rendezvényre. Elsősorban a kapcsolati hálóját használja, illetve a kevésbé látványos szervezetépítésben vesz részt.

Nagy Ervin volt a sofőrje a tiszás furgonnak, amit a képen Magyar Péter éppen befest
Nagy Ervin volt a sofőrje a tiszás furgonnak, amit a képen Magyar Péter éppen befest
Fotó: Mfor / Izsó Márton

„Felsővezetőket, középvezetőket keresünk, nem csak egy hónapra, hanem éves távlatban tervezünk például Radnai Márk alelnökkel, aki régi jó barátom. Minden héten legalább három-négy napom azzal telik, hogy a párt ügyeiben részt veszek”, mesélte a színész.

Hozzátette: az utcán minden nap tíz-tizenkét ember állítja meg, akik szeretnének csatlakozni a párthoz vagy segíteni, havi szinten pedig több ezerre becsülte az érdeklődők számát.

„Bizalmi hálót építeni nagyon nehéz dolog, szerintem minden nap megpróbálnak beférkőzni a sorainkba olyanok, akik utána Kubatov Gábornak vagy Rogán Antalnak jelentenek”, fogalmazott.

Szerinte Magyar Péter "egyedüliként tudja felvenni a versenyt az állampárttal (...) és arra is gondolok, hogy a Fideszt meg fogjuk verni másfél év múlva”, jelentette ki, a 2026 tavaszi parlamenti választásokra utalva.

A színész a NER-rel szembefordult politikus első támogatói között volt, már a március 15-i rendezvényen is megjelent mellette, ő vezette például a tüntetéseken feltűnő, nemzeti színekkel lefújt furgont.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!