2p

Rutinellenőrzésen állították meg a kisbuszt. 

Több mint négymillió forint értékű adózatlan cigaretta és dohány került elő egy bolgár autóból, melyben két kisgyermek is utazott. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei költségvetési csalás bűncselekménye miatt indítottak eljárást, számolt be a hivatal.

Mint közleményüknek írták: a gyermekeknek szentnek és sérthetetlennek kellene lennie minden országban, azonban ebben az esetben a csempész mindezt figyelmen kívül hagyta és még a csemeték ülései alá is dohányterméket rejtett a busás haszonszerzés reményében. A járőrök rutinellenőrzésre választották ki azt a 9 személyes bolgár kisbuszt, amiben 3 férfi, 3 nő és 2 aprócska gyermek utazott Olaszországba.

Az ellenőrzéskor kiderült, hogy néhány utas – köztük a két gyermek is – adózatlan „dohánytermékeken utazik”. 

Az egyenruhások sorra szerelték ki az üléseket, miután észlelték, hogy az alváz több mint ezer doboz cigarettát és közel 15 kilogramm fogyasztási dohányt rejt. A sofőr azt mondta, hogy az összes dohányáru az ő tulajdona.

A pénzügyőrök jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás elkövetésének bűncselekménye miatt indítottak eljárást a 38 éves férfival szemben, aki több millió forint bírságra is számíthat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!