7p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Mindennapos program lett a kukák ki- és behúzása Budán, pedig a Mohu éppen arra kéri a lakókat, hogy ezt ne tegyék – csak éppen nem ürítik ki a szemeteseket. Büntetés azokat sem fenyegeti, akik zsákokban pakolják ki a hulladékot az utcára, de előfordulhat, hogy ők vaddisznókkal találják szembe magukat. A Mohu az Mforral azt közölte, hogy a hóhelyzet előtt minden rendben volt, de beszéltünk olyan XII. kerületi lakóval, aki több mint három hete tetriszezik a szemeteszsákokkal otthon. Az óbudai polgármester lapunknak arról beszélt: a Mohu reakciója nyegle és elfogadhatatlan.

Halmokban állnak a szemeteszsákok az utcán több budai kerületben. A probléma súlyát a szemétszállításért felelős cég, a Mohu Budapest Zrt. is érzékelheti: csütörtökön és pénteken is meghosszabbított munkarenddel végzik a hulladékgyűjtést, hétvégén pedig túlórában pótolják a kimaradt szállításokat, főleg a magasabban fekvő utcákban. 

A Mohu szerint a hóhelyzet kialakulásáig a terveknek megfelelően működött a szemétszállítás. A kukásautók a jeges, meredek utcákban nehezen tudnak közlekedni, ezekről a területekről ezért nem vitték el a szemetet.

„Biztos voltak ilyenek is. Tudok olyan utcáról, ahova hókotró sem tud behajtani, mert meredek, és zsákutca. De például Pesthidegkút utcáinak többsége jól járható” – mondta a II. kerületi önkormányzat egyik munkatársa az Mfornak. 

Büntetést ugyan akkor sem kell fizetni, ha a lakók nem tudják lecsukni a kuka fedelét, vagy zsákokat helyeznek el mellette, de az állatok hamar megérezhetik a szemétszagot. A tulajdonosok kénytelenek naponta ki- és behúzni a kukákat, mert a vaddisznók a XII. kerület több pontján rendszeresen szétszedték a kirakott szemeteszsákokat.

„Mi is hallottunk ilyenekről, de arra kérjük a lakókat, tegyék ki a hulladékgyűjtőket és a zsákokat, mert folyamatos a hulladékszállítás. Ha beviszik, akkor a munkatársaink nem látják, hol kell pótolni az elmaradást” – mondta az Mfornak a Mohu Budapest kommunikációs munkatársa, Kontra Dorka. 

Azt elismerte, hogy sok helyen kell pótolni az elmaradást, jellemzően a budai hegyoldali részeken, de arra nem adott magyarázatot, hogy a havazás előtt miért nem működött a szemétszállítás. „Úgy tudjuk, hogy előtte semmilyen jelzés nem érkezett, félretájékoztatás történhetett” – mondta Kontra Dorka.

Akkor sem jöttek, amikor még nem esett a hó

A II. kerületben már karácsony környékén is elmaradt a szemétszállítás, azóta gyűlik a bezsákolt szemét az utcákon. A polgármester, Őrsi Gergely szerint a kerület bizonyos részein már a december 26-ai szállítás is elmaradt, és a helyzet súlyosbodni látszik: január 14-én, szerdán legalább száz jelzés érkezett az önkormányzathoz több tucat utcából a szemét miatt.

A Mohu állításainak több hozzászóló ellentmond a polgármester közösségi oldalán. Vannak, akik azt írják, hogy a kommunális szemetet szállító autó be tudott menni az utcájukba, a szelektív szemét viszont ott maradt – vagy éppen fordítva.

Máriaremetén december 18-án találkoztak utoljára kukásautóval, máshol pedig azt látták, hogy a kukák ürítése nélkül csak áthajtott az utcán. 

Pesthidegkúton az utcán állnak a karácsonyi ajándékok kartondobozai, a lejjebb fekvő Tapolcsányi utcát pedig a hókotrók és a kukásautók is elkerülték. A Telexnek arról beszélt egy II. kerületi lakó, hogy

akkor sem jöttek a szemétért, amikor még nem esett a hó.

Ezek alapján úgy tűnik, hogy a szolgáltatás nem mindenhol függ össze az utak állapotával: Őrsi is arról írt, hogy az utcák nagy része jól járható. A kerület külső és belső részein egyaránt példátlan kimaradást tapasztalnak a szolgáltatásban.

Az egyik hozzászóló szerint még a Rogán Antal Csalán úti lakása előtti kukából is kidől a szemét. Pedig az út ott is járható, akárcsak a Kassa, a Vadkörte, vagy a Szabadság utcákban, ahonnan szintén nem vitték el a szemetet. Az Alsó Zöldmáli útról három hete nem szállították el a zöldhulladékot, a II. kerületi önkormányzat munkatársa azonban nem tud olyan esetről, amikor állatok okoztak volna problémát arrafelé.

A II. kerületben az utak többsége jól járható, mégsem viszik el a szemetet
A II. kerületben az utak többsége jól járható, mégsem viszik el a szemetet
Fotó: DepositPhotos.com

Óbudán hat-nyolc hete áll a szemét

„Még mindig vannak elmaradások, de valamennyire javult a helyzet az elmúlt napokban. De a III. kerületi önkormányzat továbbra sem kapott semmilyen tájékoztatást a Mohu Budapesttől, pedig alapvető lenne, hogy tájékoztatnak minket. Nem tudok arról sem, hogy az önkormányzat segítségét kérték volna” – mondta az Mfornak a III. kerület polgármestere, Kiss László.

Közösségi oldalán viszont nem kertelt: a Mohu Budapest Zrt. vezérigazgatójának, Mártha Imrének a lemondását követeli.

Kiss szerint a vállalat hazudik, amikor a jeges, csúszós, vagy meredek utakkal magyarázza a szolgáltatás hiányát, hiszen a szemétszállítás akadozása minden budai kerületben probléma.

Utóbbi állítást alátámasztja Budafok-Tétény alpolgármestere, Németh Zoltán is, bár ő a hóhelyzetre hivatkozott.

Kiss lapunknak is elmondta, hogy a Mohu tájékoztatása nem fedi a valóságot, mert az önkormányzat már az ünnepi időszak alatt kapott bejelentéseket a szemétszállítás elmaradása miatt: jóval a havazás kezdete előtt. „A Pók utcai lakótelepről, a Római-partról, Csillaghegyről, és a hegyvidéki területekről kaptunk jelzéseket, olyan utcákban élőktől, amelyek a havazás alatt is folyamatosan járhatók voltak. Szó nincs arról, hogy a kettőnek egymáshoz szerves köze legyen, bár valóban vannak nehezen járható utak is” – mondta lapunknak a polgármester.

Az óbudai önkormányzat dolgozói hat-nyolc hete kapnak bejelentéseket a felhalmozódó szemétről: a polgármester azt írta, Békásmegyeren is voltak és vannak problémák. Táborhegyen harmadik hete nem járt kukásautó, egy Reddit-posztban pedig valaki a Szentlélek téri HÉV-állomás kukájáról töltött fel egy képet, amiből hömpölyög a szemét. A köztéri szemetesek ürítéséért ugyan nem a Mohu, hanem a Budapest Közművek (BKM Nonprofit Zrt.) felel, de a két cég vezérigazgatója azonos.

„Strukturális problémák vannak a Mohu Budapestnél. Nyeglének és elfogadhatatlannak tartom azt a reakciót, hogy a lakók csak tegyék ki a kukákat. Azt sem tudjuk, visszatérítik-e a szemétszállítási díjat, és elnézést sem kértek. Én levelet is írtam a Mohunak: vaddisznóprobléma még nem fordult elő, de minden más igen” – mondta a polgármester.

Megkérdeztük Kontra Dorkát, hogy a következő hónapban is teljes számlát küld-e a Mohu a hiányos szolgáltatás mellett, de erre a kérdésre nem tudott válaszolni.

Kiss László lapunknak emlegette a szeptemberi lomtalanítási botrányt is, amikor a III. kerületben sokáig kint maradtak a lomok az utcákon sztrájk miatt. Kérdésünkre viszont a Mohu Budapest megerősítette: a lomtalanítás ebben az évben februárban kezdődik, és a tavalyihoz hasonló ütemben folytatódik tovább.

A XII. kerületben rókák, patkányok, vagy éppen vaddisznók szedik szét az utcán hagyott zsákokat. A hegyvidéki kerület útjai javarészt járhatók, mégis folyik a szemét Németvölgy és Farkasvölgy utcáin. A Mártonhegyi úton 20 kukányi zsákot tettek ki az útra, mellette tíz szemetes áll csordultig töltve. A kupac közel két hét alatt gyűlt össze, eközben a Melinda úton már a madarak bontják a csomagokat. Egy XII. kerületi lakó az Mfornak arról beszélt: nála december 23-án, vagyis több mint három hete vitték el utoljára a szemetet.

A hozzászólások alapján úgy tűnik, az agglomerációban sem működik a rendszer. Ürömön lassan egy hónapja nem vitték el a szelektív hulladékot, Csobánkán a kitűzött pótidőpontok ellenére három hete állnak kint a kukák. Pilisjászfalun a lakók többségénél tavaly óta nem járt kukásautó, és Budakeszi, Solymár, Törökbálint, illetve Páty egyes részein is akadozik a szemétszállítás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!