2p

Magyar Péter kijelentette: sem külföldi, sem kézpénzes adományt nem fogadott és nem is fogad el.

A Tisza Párt egészen egyedülálló módon, mindenféle állami támogatás nélkül, a jogszabályokat mindenben betartva, teljesen átláthatóan működik, sok tízezer magyar állampolgár kisebb és nagyobb, egyszeri és rendszeres támogatásának köszönhetően – írta péntek esti posztjában Magyar Péter pártelnök arról, hogy elkészítették és a honlapjukon közzétették, a hatóságoknak pedig megküldték a 2024. évi beszámolójukat.

Kiemelte: „a magyar emberek támogatásából 818 972 927 forint bevételre tettek szert, míg webáruházuk eladásai 128 348 702 forint bevételt hozta az ellenzéki párt számára.

A beszámolóból kiderült, hogy az ellenzéki erő működésre tavaly 314 981 133 forintot, eszközbeszerzésre 28 093 443 forintot fordított. A politikai tevékenység kiadásai elérték a 469 273 091 forintot, amit nem részleteztek, de amiben nyilván benne vannak a hirdetések, szórólapok, rendezvények költségei, míg egyéb kiadások elvittek 117 033 037 forintot,

így az összes kiadásuk a tavalyi gazdasági évben 929 380 704 forint volt.

„A Tisza sem külföldi sem készpénzes adományt nem fogadott és nem fogad el, a párt számára magánszemélyek által nyújtott támogatás több, mint amit a Fidesz kapott magánszemélyektől, miközben a Tiszán kívül mindegyik országgyűlési párt óriási állami támogatást kap és kapott. A Tisza Párt elnöksége egyetlen egyedi támogatást nem fogadott el, ami egy ismert végrehajtótól érkezett. Ezt az összeget megkíséreljük visszautalni. Amennyiben ez nem jár eredménnyel, úgy ezt az összeget egy kilakoltatott családnak ajánljuk fel” – közölte Magyar Péter.

A beszámolóik elé írt tájékoztatóban megerősítették, hogy csak magyar állampolgároktól kapnak egyedi és rendszeres támogatásokat, anonim támogatásokat pedig nem fogadnak el. A Tisza párt honlapjáról az is kiderül, hogy szinte már az úgynevezett rendszerváltó kártyát mindeddig 28 606 ember „váltotta ki”, vagyis fizetett pénzt a pártnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!