2p

Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a hazai beszállítók helyzete is javuljon.

Az OKSZ a megbeszéléseken hangsúlyozta, hogy a tagjai számára kiemelten fontos az infláció alacsony szinten tartása, a magyar beszállítók lehetőségeinek növelése, valamint egy egészséges, versenyalapú értéklánc fejlesztése. Az OKSZ több egyéb probléma mellett kiemelt témaként kezelte a piackonform szabályozási környezet megteremtését.

A tárgyaláson részt vett Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára, Kapitány István az új kormány leendő gazdasági minisztere és Kármán András az új kormány leendő pénzügyminisztere.

Az OKSZ üdvözli a felálló új kormányzat versenybarát hozzáállását, mert meggyőződése, hogy a tisztább piaci folyamatok mellett a kiskereskedelem az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben tud hozzájárulni a hazai hozzáadott érték, a beruházások, a GDP, végső soron pedig a jólét növekedéséhez.

Az OKSZ bizalommal tekint a tárgyalások folytatására, és a részletek kidolgozására, emellett kezdeményezte a teljes vertikumot (élelmiszer termelők, -feldolgozók, kiskereskedők) átfogó, szélesebb körű egyeztetések megindítását annak érdekében, hogy magyar gazdaság egésze részesüljön a piaci verseny által felszabadított pozitív energiából.

A hat nemzetközi háttérrel rendelkező kiskereskedelmi lánc (Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, Spar, Tesco ) 2024-ben (az utolsó mindenki szereplő által lezárt üzleti évben) 710 milliárd forint adót fizetett be a költségvetésbe, 50 ezernél is több magyar embert foglalkoztatnak, élelmiszer-termékeik 80 százalékát hazai forrásból szerzik be, emellett 2024-ben több mint 12000 tonna élelmiszert mentettek meg és juttattak el az arra rászorulóknak, és milliárdos értékben támogatják a közösségeket és a jótékonysági célokat.

Kapitány tegnap megbeszélést folytatott Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével is. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!