2p

Beadták a pályázatot a mentesítési alap forrásaira.

Vas megyében Velem, Lukácsháza és Táplánszentkereszt is beadta támogatás iránti pályázatát a kormány által létrehozott, hárommilliárd forintos azbesztmentesítési alap forrására. A pályázat benyújtásának határideje a kiírás szerint pénteken jár le.

Szabó Zoltán, Velem polgármestere az MTI-nek elmondta: négyszáz lakosú községük 18 utcájából 13-at szórtak fel az osztrák bányákból származó zúzalékkal, illetve egy parkoló is érintett lehet, hiszen például a Velemi Gesztenye Napok rendezvényükre minden évben két teherautónyit hozattak, hogy a parkolót alkalmassá tegyék a vendégek járműveinek fogadására.

Tóth Gábor Tamás, a 2600 lakosú Táplánszentkereszt polgármestere elmondta: ők pályázatukban 120 millió forintot igényeltek, ebből 12 millió forint az előírt önerő. A legsürgetőbb számukra, hogy az óvoda, a bölcsőde és az iskola előtti parkolókban megakadályozzák az azbesztrostok kiszabadulását, illetve van egy olyan területük is, amit nagyobb mennyiségben borít azbesztes zúzalék. Mindkét helyen végeztek méréseket: az azbesztkoncentráció többszöröse az egészségügyi határértéknek.

Virág János, Lukácsháza polgármestere elmondta: községükben szerencsére az utak nem szennyezettek azbesztes zúzalékkal, csak az utak menti padkák, ezek felszedését és kicserélését célozták meg – hat kilométeres hosszúságban – a remélt támogatásból. A munkálatok elvégzéséhez 275 millió forintra pályáznak, a költség kétharmadát az 1100 tonna azbesztes kőzet veszélyeshulladék-lerakóban történő lerakása teszi ki, amelynek várható költsége 191 millió forint.

Még áprilisban kezdődött az ügy

Az azbesztszennyezés ügye április 13-án robbant ki Vas megyében, ahol a helyi kormányhivatal környezetvédelmi főosztályának vezetője és Szombathely polgármestere sajtótájékoztatón közölte, hogy a város egyik családi házas övezetének 12 utcájában azbeszt tartalmú kőzúzalékot terítettek le évekkel korábban. A következő hetekben számos vasi önkormányzat, közöttük Kőszeg, Lukácsháza, Táplánszentkereszt, Bük, Sárvár és Szentgotthárd jelezte, hogy szintén érintett, a laboratóriumi vizsgálatok mindenhol a határértéket meghaladó azbeszttartalmat mutattak ki. A Vas Vármegyei Kormányhivatal később közölte: 720 helyszínről érkezett bejelentés, a szennyezett kőzúzalék becsült tömege 216 451 tonna.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!