2p

Schmuck Erzsébet és Vágó Gábor után Keresztes László Lóránt is bejelentette, hogy kilép az LMP-ből. 

„A mai napon, 14 és fél év után megszüntettem a tagsági jogviszonyomat az LMP-ben. A párt vezető testületéből múlt év nyarán, önként távoztam. Nem tudtam, és nem is akartam már követni azokat a politikai kanyarokat, melyeket a pártvezetés leírt” – írta vasárnapi Facebook-posztjában az LMP országgyűlési képviselője, amit a Telex vett észre.

Keresztes korábban az LMP frakcióvezetője volt, 2018 és 2019 között pedig a párt társelnöke.

Keresztes nagy bajnak tartja, hogy az LMP akkor veszítette el irányát és társadalmi támogatottságát, amikor a legnagyobb szükség lenne egy működőképes zöld pártra. Azt is írta, hogy korábbi tagtársaihoz továbbra is lojális marad, de „egy játékszerré züllesztett, a zöld politikától eltávolodó, és öncélúvá vált pártnak nem akarok a tagja maradni.”

Keresztes László Lóránt is kereket old az LMP-ből
Keresztes László Lóránt is kereket old az LMP-ből
Fotó: Facebook

Schmuck Erzsébet szombaton jelentette be, hogy 15 év után kilép az LMP-ből. Döntését azzal indokolta, hogy „ez a párt már nem zöld párt, és ellenzéki pártként is megsemmisült. Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta. Ez a párt már az Ő pártja, Ungár párt!” Schmuck szerint ugyan az Ungár vezette EP-listára a szavazatok mindössze 0,87 százalékát kapta az LMP, de ebből semmilyen következtetést nem vont le sem a párt, sem Ungár Péter. Az LMP most zajló kongresszusán Schmuck már nem indult a tisztújításon, Ungár Péter mellett Szabó-Kellner Katalin lett a társelnök.

Az LMP egyik alapítója, Vágó Gábor is a kilépők között van, igaz, saját elmondása szerint egyszerűen csak elfelejtett kilépni a pártból korábban. Vágó a bejegyzésében arról is ír, hogy nem tudott abban részt venni, hogy az LMP először összeállt a DK-val, majd most a Fidesszel, és hogy Ungár Péter pártelnök addig taktikázgatott a párttal, amíg az teljesen elvesztette az alapításkor kijelölt irányt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!